Javított a szombathelyi rangadó előtt Bodzer Attila együttese.

2017. november 07., 11:43
A csapat 4-es ütőjével, Varga Nikivel elemeztük a mérkőzést.

 

Fontos győzelem volt, vereség esetén leszakadtatok volna az élbolytól. Éreztetek valamilyen nyomást magatokon?

Igen ez a győzelem már kellett a csapatnak, mivel az utóbbi 2 meccsen nem sikerült nyernünk. Véleményem szerint senki nem érzett nyomást magá,n mivel minden mérkőzésre úgy készülünk fel, hogy meg kell nyerni. 

 

Egy erős Veszprémet sikerült két vállra fektetnetek. Mondhatjuk, hogy minden összejött Nektek?

 

Az első és a második szettben nem úgy alakultak a dolgok, ahogy szerettük volna, sokat rontottunk főleg a nyitásfogadásink voltak gyengék. Harmadik szett pedig a papírforma alapján alakult. Főleg a centertámadásaink voltak meghatározóak, ami a jó bejátszásoknak voltak köszönhetőek. 

 

Vagy inkább ennyi idő kellett, hogy összeálljon a csapat?

A csapat már korábban is összeállt, mivel a tavalyi bajnokságban is hasonló volt a kezdő csapat. A győzelem annak köszönhető, hogy mindenki lelkes volt, küzdöttünk a győzelemért. Mindenki a legjobbat próbálta kihozni magából. 

 

Bízzunk a hasonlóan jó folytatásban. Mi következő állomás a bajnokságban?

 

Igen mi is bízunk a további győzelmekben. Következő mérkőzés a Haladás VSE/SI csapata ellen lesz. Viszonylag fiatal csapat ellen fogunk játszani, ha ugyanígy állunk hozzá, ahogy Veszprém ellen, akkor meg lehet számunkra a győzelem. 


« Vissza az előző oldalra!


Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület - Magyar