Óvárra utazik a SZoESE férfi egyetemi kosárlabda csapata!

2018. március 06., 11:30
Rekreáció szakos hallgatónkat, Czukor Bencét kérdeztük az esélyekről.

 

Újabb egyetemi mérkőzés vár Rátok. Hogy érzed magad a SZoESE csapatában?

Az utóbbi hónapban sérüléssel bajlódtam, ezért ki kellet hagynom pár mérkőzés, de ugyan olyan kedvességgel fogadtak most újra a srácok, mint ahogy az előző meccsen elváltunk egymástól.

 

Múltkor a BME csapatát fektettétek két vállra, ma Óvárott vendég szerepeltek. Melyik csapatot tartod erősebbnek?

Én még az Óvári egyetemi csapat ellen nem léptem pályára, ezért a nem lebecsülve őket, de a BME csapatát tartom az erősebb gárdának.

 

A BME elleni győzelem, akkor ér igazán valamit, ha sikerül ma is győzni. Nem lesz könnyű mérkőzés…

Idegenben mindig nehéz, hogy a vendég csapat érvényesíteni tudja akaratát, de nyilvánvalóan mi így érkezünk majd Óvárra.

 

A sorsolásotok miatt is kulcs mérkőzés lesz a mosonmagyaróvári, mert az utolsó három mérkőzésen megmérkőztök a 4. a 2. és 3. helyezettel is, sőt az utolsó két rangadót idegenben vívjátok meg.

Számomra a Smafc, ahol jelenlegi, illetve a volt csapattársaimmal tűzdelt PTE-Peac elleni mérkőzések lesznek preztis fontosságúak. Felettébb izgalmas meccseknek nézünk elébe, de úgy gondolom, ebből a három mérkőzésből a két idegenbelinek lesz nagyobb súlya a pontvadászatra való tekintettel.

 

Véleményed szerint hányadik helyen futhattok neki a keresztjátéknak. Foglalkoztat már Titeket, vagy mindig csak egy lépéssel gondolkoztok előre?

Nyilván az öltözőbe minding nagyokat álmodunk főleg egy győztes meccs után. Realitásnak gondoljuk az első két hely egyikét, de ezért még sokat kell dolgoznunk egyénileg és csapatügyileg egyaránt.“As basketball players, we’re really supposed to shut up and dribble, but I’m glad we’re doing a bit more than that.” :D


« Vissza az előző oldalra!


Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület - Magyar