Veszprémbe látogatnak Kiss Lauráék!

2018. március 10., 09:27
A csapat centere győztesen távozna a veszprémi csarnokból!

 

Egy hete vasárnap egy nagyon fontos és szép győzelmet arattatok Pécsett, mi volt a kulcs?

Sajnos én családi okok miatt nem tudtam a lányokkal tartani, de nagyon örültem neki, mikor a meccs után megtudtam, hogy végre sikerült „megtörni az átkot” és legyőztük Pécs csapatát. A lányok meg is jegyezték, hogy biztosan azért lett így, mert „kikerült a fék a csapatból”. :D Viccet félretéve, ahogy a lányok és az edzőnk is elmondta, a lányok koncentráltan játszottak végig, nagyon jól ment a nyitásfogadás, amiről köztudott, hogy az egyik legfontosabb alapja a győzelemnek. Ezúton is szeretnék még egyszer gratulálni az egész csapatnak, nagyon büszke voltam rájuk!

 

A rájátszás első két fordulójában is vendégként léptek pályára, hisz holnap Veszprémbe utaztok. Nem megterhelő számotokra?

Az évek során már megszoktuk a sok utazást, így ez nem lehet megterhelő ezen a szinten már. Nyílván jobban örülnénk, ha hazai pályán játszhatnánk, az mindig kényelmesebb, de úgy gondolom nem fog problémát okozni ez a 1,5 órás út nekünk.

 

A pécsi győzelmet többen bravúrként élték meg a csapatból, míg Veszprém ellen egyértelműen a győzelem cél?

Igen, nagyon nagyon örültünk, hiszen Pécs mindig „mumus” volt nálunk, és hatalmas öröm volt, hogy végre győztesként kerültünk ki. Az idei bajnokságban eddig idegenben és itthon is minden alkalommal sikerült legyőznünk a Veszprém csapatát, bízom benne, hogy most is sikerülni fog. Természetesen győzelmet várok a csapattól.

 

Mondhatjuk, hogy a pécsi győzelem akkor ér valamit, ha ma győztesen hagyjátok el a pályát?

Mondhatjuk, hogy igen, bár személy szerint én nem így gondolom. Ahogy már említettem sajnos nem lehettem a lányokkal Pécsen, de az a győzelem nagyon sokat számít nekünk. Viszont ha a bajnokságbeli helyezést nézzük, akkor igen, ez így van.

 

Evés közben jön meg az étvágy. Meg lehet a bajnokság végére a dobogó is akár?

A bajnokság elején a 3.-4. helyet céloztuk meg a csapattal, ahogy látszik, ezt sikerült is elérnünk eddig. Most még minimum 2 győzelem kell ahhoz, hogy 3. helyen végezhessünk a bajnokságban. Úgy gondolom, ez elérhető, és én nagyon boldog lennék, ha a 2017/18-as évet éremmel zárhatnánk le.


« Vissza az előző oldalra!


Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület - Magyar