A nyeretlen fogadja a veretlent!

2018. január 27., 09:10
Kerekes Gábort kérdeztük, hogy készülnek egy ilyen mérkőzésre?

 

Egy nyeretlen csapat vendégei lesztek. Csak a győzelem elfogadható eredmény?

A csapatok tabellán elfoglalt helye jól mutatja, hogy mi várható a meccsen papírforma szerint. Úgy vélem, hogy egy ilyen mérkőzésen csak a győzelem elfogadható. Dunaújváros ellen a győzelem mikéntje kell, hogy számítson. A csapatnak továbbra is építenie kell az összhangot, és a hibákat meccsről-meccsre javítani, hogy a későbbiekben felkészülten tudjuk várni ellenfeleinket.

 

Talán jó alkalom lesz, hogy olyan játékelemeket is gyakoroljatok, amiket éles, szoros meccsen nem lehet kipróbálni. Készültök ilyennel?

Pontosan. Az ilyen meccs nagyon jó lehetőség a gyakorlásra. Azt nem gondolnám, hogy külön készülünk arra, hogy ezeket a játékelemeket erőltetjük, azt majd a helyzet és a körülmények fogják alakítani. Annyi bizonyos, hogy van nemrég betanult, illetve kevesebbet használt figura, amelyekkel mindenképp érdemes lenne foglalkozni.

 

Az ilyen alkalmak arra is szolgálhatnak, hogy, akik eddig kevesebb lehetőséget kaptak most többet léphetnek pályára. Mi a véleményed erről?

Természetesen örülök neki. Az edzésmunka mellett nagyon fontos az a tapasztalat, amelyet a sportoló a meccsen szerezhet meg, amelyekkel ki-ki jobban vagy kevésbé tud felzárkózni a csapat többi tagjához, de mindenképp hasznos a későbbi rotáció szempontjából. Az ilyen megmérettetések a legalkalmasabbak erre a célra.

 

Ez a 4. szezonod a SZoESE színeiben és csak a statisztikát figyelve is látszik, hogy szépen mászol felfelé a ranglétrán. Hogy értekeled eddigi teljesítményedet?

Először is köszönöm az észrevételt. Nem szeretek a saját teljesítményemről nyilatkozni, mert nem érzem magamat objektívnek. Kéri Péter vezetőedzővel jött szóba pontosan ez a téma a napokban. Az előző szezonok, sajnos úgy alakultak, ahogy, ezt nem tudom semmissé tenni, akármennyire is az én hibám. Ettől a szezontól, viszont próbálom a lehető legtöbbet kihozni abból, amim van, és minden olyan játékelemre, technikára, taktikára odafigyelni mely hozzáadhat a fejlődésemhez. Illetve kialakulóban van az a játékstílus, amelyet képes vagyok érvényesíteni a pályán.

 

Az látszik, hogy a pályán maximalista vagy és mindig a legjobbadra törekszel. Ilyen a hozzáállásod az élet többi területén is?

Az élet más szegmenseiben is törekszem arra, hogy képes legyek helyt állni. Magamat amolyan vándornak gondolom. Mindig érdekel az új és mindig nyitottan állok a még ismeretlen dolgokhoz, melyeket örömmel sajátítok el. Ha nem is mindenben vagyok maximalista, de az új lehetőségek kiaknázásában biztosan.

 

Jelenleg a kosárlabda mellett, mivel kötöd le a figyelmed?

A kosárlabda mellett elsősorban az egyetem az, ami leköti a figyelmem. Osztatlan testnevelő-gyógytestnevelő és egészségfejlesztő szakra járok. A következő félévtől pedig a gyakorlóiskolában kell helytállni. Az egyetem és a kosárlabda miatt a család és a barátok háttérbe kellett, hogy szoruljanak egy kis időre, de, hát valamit-valamiért nem?

 

Végezetül mit vársz a vasárnapi meccsen a csapattól és saját magadtól?

A csapattól erőteljes győzelmet várok a maximális teljesítményt nyújtva. Magamtól pedig azt, hogy a csapat hasznára legyek, és amit várnak tőlem, azt maradéktalanul teljesítsem. Mellékesen pedig, hogy azokat a szituációkat, melyekből az utóbbi időszakban élni tudok a meccsen azokat gyakoroljam.

Köszönöm a figyelmet!


« Vissza az előző oldalra!


Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület - Magyar