A TFSE csapata érkezik Szombathelyre!

2017. november 27., 11:18
A mindkét csapatot jól ismerő, Karagity Milánt kérdezgettük.

 

Ismét mozgalmas napok állnak mögöttetek. Hétfő-Szombat-Hétfő mérkőzés, közte edzések. Hogy érzitek magatokat?

Így van, pörgős időszak ez, de nem jelent különösebb problémát a csapatnak. Túl vagyunk egy SMAFC elleni küzdős, döcögős mérkőzésen, ahol sajnos vereséggel hagytuk el a parkettát. Ezután szombaton fogadtuk a Kaposvár csapatát, amit rutinos játékosok alkottak, ellenük jó mérkőzést játszottunk és jól szolgálta felkészülésünket a mai mérkőzésre. Véleményem szerint, teljesen ideális ez a beosztás, hiszen minél több meccset játszunk, annál több rutint szerzünk és meg tanuljuk éles szituációban alkalmazni az edzésen tanultakat.

 

 

Szombaton ismét magabiztos játékkal tudtatok az NB2 élén maradni. Milyen volt a mérkőzés?

Ahogy korábban említettem, jó ritmusú mérkőzést játszottunk egy rutinos, hajtós csapattal. Helyenként indulat kerekedett felül a csapatokban a koncentráció helyett, amit a játékvezetők hullámzó ítéletei eredményeztek. Szerencsére, az edzőnk jókor fékezte meg az indulatokat egy-két jó időkéréssel és, így vissza tudtunk kerülni a megfelelő kerékvágásba és arra tudtunk összpontosítani, ami a feladatunk. Ennek ellenére, tökéletes mérkőzés volt ez arra, hogy felkészüljünk és ritmust fogjunk a TFSE ellen, aminek az eredménye sok mindent befolyásol a későbbiekben.

 

Sajnos vért követelt a vasárnapi mérkőzés, Perák Denist a kórházba kellett szállítani a meccs folyamán. Mi történt?

Sajnos igen, egy nagyon szerencsétlen és egyben nagyon dühítő momentuma volt a mérkőzésnek. Denis egy betörés után készült kiosztani a labdát, amikor is egy kaposvári játékos a szemét találta el. A játékvezetők ezt nem látták faultnak, ami számomra érthetetlen, és ez generálta az indulatokat.

 

Mit tudtok róla, mennyire akadályozza Őt a sérülés a játékban?

Szerencsére az orvosi vizsgálat megállapította, hogy a szemének komoly sérülése nem történt, a szemhéja repedt fel. Én úgy ismertem meg a Denist, hogy ilyen sérülés miatt nem hagy ki egy ilyen fontos mérkőzést, mint a mai, és a csapat szempontjából is nagy űrt kellene betölteni, ha mégis úgy alakulna, hogy nem tud Kéri Péter rendelkezésére állni.

 

Ma a TFSE csapata érkezik hozzátok, ahol több NB1/B-ben is szereplő játékos is játszik. Nem lesz könnyű mérkőzés.

Valóban, nem lesz könnyű mérkőzés, hiszen jó játékerőt képvisel az ellenfél. Tavaly volt szerencsém része lenni a csapatuknak és állíthatom, hogy jó játékosok alkotják a csapatot, akik szervezett játékot játszanak. Abból kifolyólag, hogy mindkét csapat játékát és játékosait ismerem, nyugodtan tudom állítani, hogy minden poszton hasonló, ha nem jobb játékerőt tudunk felvonultatni. A kulcs az lesz, hogy mennyire leszünk koncentráltak és mennyire tudjuk csapatként megoldani a feladatot.

 

Mi kell ahhoz, hogy ebből 8 nap 3 meccses menetelésből 2 győzelemmel kerüljetek ki és megszilárdítsátok a helyeteket a tabellán?

Véleményem szerint, ehhez nem kell más, minthogy azt a játékot játsszuk, amit tudunk és, amiben jók vagyunk. Fegyelmezetten, csapatként és koncentráltan kell végrehajtani az edzői utasításokat és akkor végig kontrol alatt tudjuk tartani a mérkőzést. Fontos az, hogy azt a játékot és felfogást tegyük egyre jobban a magunkévá, amivel majd a rájátszásban és a döntőben eredményesek tudunk lenni.


« Vissza az előző oldalra!


Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület - Magyar