Az első meg van!

2018. május 29., 10:19
Győzelemmel kezdett Kéri Péter csapata az NB II-es rájátszásban!

Nagyszámú közönség gyűlt össze a vasárnap 18.00-kor kezdődő NB II-es rájátszás első mérkőzésén, ahol a SZoESE a Szent Pál Akadémia Cserpes Trudi csapatát fogadta. Csapatunk az NB II nyugati csoportjában második helyen végzett, míg ellenfele a középső ’B’ csoportjának lett a bajnoka. A két csapat már ősszel a felkészülési időszak végén kétszer is megmérkőzött a Polgár Béla emléktornán. Mindkét mérkőzést magabiztosan húzta be a formálódó Kéri legénység. Az összképhez hozzátartozik, hogy az akkori ellenfélből három kezdő játékos is hiányzott.

Tehát volt miért visszavágnia a Szent Pál Akadémia csapatának, akiket nagyon sokan kísértek el Budapestről, így megtelt lelátók előtt kezdődött meg a szombathelyi mérkőzés. Az első percektől kezdve látszott, hogy a SZoESE kosárlabdázói nem viccelnek, meg akarják mutatni, hogy ott a helyük a legjobb négy között. Kemény védekezés, gyors támadások és helyenként testi épségüket is veszélyeztető labdamentések jellemezték az első negyedet. A harcosság meghozta az eredményét, az első 10 perc után már 10 pont fölött volt a különbség.

A második negyedben aztán rendezte sorait a vendégcsapat, akiket meglepett Mészáros Mátéék agresszív védekezése és gyors támadójátéka. Ebben a játékrészben már megmutatták Kauzál mester játékosai, hogy nem érdemtelenül lettek bajnokai a másik csoportnak. Tudtak váltani és Ők is egy keményebb védekezésre váltottak, így tudták tartani az öt-tíz pontos „látótávolságot”. A SZoESE csapatának néhány extra dobásra volt szüksége, hogy tartani tudja előnyét. A második tíz percben Mészáros Máté, Földesi Marcell és Vicze Kristóf pontjaival állandósult a két csapat közötti különbség. Az extra dobások kivették a szelet a Szent Pál Akadémia vitorlájából, így a félidőre tizenhat pontos előnyt szerzett Kéri Péter csapata.

A tizenöt perces szünet után folytatódott a mérkőzés a lassan már szaunára hasonlító sportcsarnokban. A szurkolók sem bírták ezt a meleget, nemhogy a pályán lévők. Kulcskérdés volt, hogy kibírja jobban ezt az extra terhelést. A választ hamar megadta a SZoESE, a harmadik negyed elején egy kisebb – két perces – hullámvölgy után szép lassan 20 pont fölé nőtt a különbség. A kemény játékot engedő játékvezetéshez jobban alkalmazkodó hazaialakulat a labdaszerzések után gyors, pontos, helyenként szemet gyönyörködtető támadásokat vezetett. A vendégeknél kezdett elszakadni a cérna két technikait is kaptak ebben a játékrészben. A Szent Pál Akadémia erejét mutatja, hogy ennek ellenére a negyed végén 75-64-re vezetett „csak” a Kéri legénység.

A negyedik negyednek tehát tizenegy pontos vezetéssel vágtak neki a hazai játékosok. Látszott rajtuk, hogy nem elégednek meg ezzel az előnnyel, olyan elánnal vetették bele magukat a küzdelembe, mintha fordított lenne az eredmény. Perák és Tóth pontjaival hamar tizenöt pont fölé kúszott az eredmény, így jött is a vendég időkérés. A csapat lendületét viszont nem lehetett megtörni egészen a „bűvös” 99 pontig nagyon szépen zajlott a mérkőzés. Két perccel a vége előtt érték a 99 pontot Mészáros Mátéék, ekkor a vendégeknek 77 pontja volt. Sajnos az utolsó 120 másodpercet 6-0-ra nyerte a vendégcsapat, ám nincs ok a csüggedésre. Folytatás következik pénteken, 19:30-kor Budapesten.

Szép volt fiúk!


« Vissza az előző oldalra!


Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület - Magyar