Budapesten vidékbajnokság, kicsit furcsa ezt kimondani.

Igen, érdekes párhuzam, ám szervezői szempontból teljesen érthető, mert a Budapest Bajnoksággal egy időben, azonos helyszínen zajlik a verseny, így időt spórolnak meg a szervezők. Nem jelent problémát, mert sajnos a vidékbajnokságban nagyon kevés csapat van, a versenyzői létszám miatt megoldható ez a fajta lebonyolítás.

Tanárnő régóta egyetemünk oktatója, de sokan nem tudják, hogy ismerkedett meg a tornasporttal. Tudna erről mondani néhány gondolatot?

Hét éves koromban kezdtem el, - a tornában viszonylag későn – azóta szeretem ezt a sportágat.  Nagyon érdekes visszagondolni, hogy anno még fa gerendán is, és a mai versenyszerekhez képest, teljesen más, nehezebb körülmények között készültünk fel a versenyekre. Persze a követelmények is és a szabályok is mások voltak. Nem volt állandó termünk, minden alkalommal pakoltuk a gerendákat, felemáskorlátot, talajszőnyegeket, mindent, amit használtunk. Sok helyen edzettünk, még az akkori Garasin Laktanyában is. Ma ez a börtön… Mind ezek ellenére a Haladás Sportegyesületben komoly munka folyt, Kővári József irányításával. Ifjúsági elsőosztályú szintet is elértem. Sok jó eredményünk volt az országos versenyeken, de sajnos már nem emlékszem pontosan ezekre. Az biztos, hogy akkor többszöröse volt a mezőny a mostaninak. A főiskolai tanulmányaim alatt is folytattam, ahol nagyon sok szép élményt, bajnoki címet szereztem. Szívesen emlékszem vissza ezekre az évekre.

És mi a helyzet most az egyetemi tornasportban, vannak változások az utóbbi években?

Egyetemi szinten, női szakágban sajnos nagyon kevés induló van. Csak a Testnevelési Egyetemnek és nekünk van csapatunk. A tornában nagyon sokat kell dolgozni, még akkor is, ha felnőttként már csak a megszerzett tudás megtartása lehet a fő cél. Úgy tűnik – ha csak az indulók számát nézem egyetemi szinten - ma már ez nem cél, sem a hallgatóknál, sem az oktatóknál. Ma már jóval kisebb követelmények vannak az egyetemeken és a fiatal, új oktatók között ritka, akik komolyabban is foglalkoznának a hallgatókkal a tornában, vennék az időt, és fáradtságot, hogy felkészítsék őket a versenyekre.

Mégis Szombathely a SZoESE csapata rendszeres résztvevő tornaversenyeken. Milyenek körülmények itt, Szombathelyen?

A magyar egyetemi helyzethez képest talán átlagos körülmények között tudunk dolgozni. Persze az ember mindig vágyik a minőségre és szeretne minél jobb eszközöket biztosítani a hallgatók, versenyzők számára. Rengeteg új eszközre, szerre lenne szükségünk, hisz a meglévők többsége több tíz éves… A dobbantók szinte használhatatlanok… A SZoESE próbál segíteni a  szerek beszerzésében, magnézia vásárlásban, de nyilván ezek a felszerelések nem egy – két forintba kerülnek. Az egyesület hozzájárul felkészülésünkhöz úgy is, hogy biztosítja a verseny előtti hetekben, hogy kint az Arborétum Tornacsarnokban – szombathelyi tornászok felszerelt terme, ott készül Dévai Boglárka Európa bajnok tornászunk is – tudjunk edzeni. Sokat jelent nekünk ez a fajta pártfogoltság, de ez plusz idővel jár a lányoknak és nekem is, de mindig vállaljuk a jobb szereplés érdekében. Ehhez az is kell, hogy a kollégák elengedjék ebben az időszakban a lányokat az óráikról. Ezt most itt is köszönöm.

A női edzéseken kevés az olyan tornász, aki a felnőtt II. osztályú csapatban is szerepet vállalhatna, ezért nincs jó helyzetben a női torna csapatunk utánpótlása. Nehéz versenyzőt „toborozni”, hisz, akik tornázni akarnak az egyetemen, azok általában Testnevelési Egyetemet választják, így nekünk nagyon nehéz.

Ilyen körülmények között, mit tud mondani a legutóbbi megmérettetésről?

Magáról a versenyről nehéz mit mondani. Két egyetemi csapat van, ahogy már mondtam, így kötelező volt az ezüstérem megszerzése. Viccet félretéve, már azért nagy gratuláció jár a lányoknak, hogy össze tudtunk hozni egy versenyképes csapatot. Három jelenlegi hallgatónk Papp Kata, Viola Vivien, Gálos Csenge és Giricz Eszter mellett még Nagy Eszter erősítette a SZoESE gárdáját. Lehota Szimonettára egy térdműtét várt, - szerencsére már túl van rajta – ezért nem tudott indulni, míg Nagy Eszternek olyan térdsérülése van, amivel papíron nem szabadna sportolnia, ám a csapat és az én „hívó szavamra” részt vett a versenyen. Minden megmérettetésnek úgy indulunk neki, hogy a saját elvárásainknak felejünk meg.  Elsősorban nem éremért megyünk. Én mindig azt szeretném látni, hogy azt teljesítsük versenykörülmények között, amit tudunk, amit megtanultunk, - és a lányok is partnerek ebben. A verseny után az értékelésnél mindig megbeszéljük a következő célokat is. Nagyon büszke vagyok a lányokra. Nem tudnék olyan versenyt felidézni, amikor a csapat tagjainak a hozzáállása nem lett volna jó.

Mennyi idő állt rendelkezésre a csapatnak a felkészülésre?

A szorgalmi időszakban heti két alkalommal másfél óránk van a tornateremben. Ezeket a foglalkozásokat én vezénylem, de ha jól tudom, néhányan járnak még pluszban a fiúk edzéseire is. -  A férfi tornászok is nagy létszámmal és sokat edzenek. Itt szeretném megemlíteni Lappints Regős munkáját, aki nagy lendülettel vezeti férfi csapatunkat. -1,5 óra nagyon kevés idő, így minden egyes perc előre meg van tervezve. Mindig közös bemelegítéssel kezdünk, aztán a fő részben az elemek gyakorlásán van a hangsúly. Az edzés pedig rendszerint erősítéssel és, vagy nyújtással záródik. A felkészülési időszakban, mindig két hetes alapozó időszakot tartok a lányoknak,- ez nagyon rövid idő, de a szövetségi versenyek nagyon korán vannak – ahol a köredzés különböző fajtáival képességfejlesztést végzünk.

Országosan is nagyon kevés versenylehetőség van a tornászok számára, ami elkeserítő, de érthető, hisz nagyon kevés csapat van.Mindemelett a szakosztályba járóknak, - a sportszakmai miatt is - minden félévben háziverseny van. Ők is sokat gyakorolnak, amit felügyelni, irányítani kell. A tornaedzések rendszerint 15-18 fővel zajlanak. Nagyon sokan járnak azért edzésre, hogy a félévi követelményeket könnyebben teljesítsék.

Mindent összevetve azt gondolom, hogy kis közösségé kovácsolódtunk, ami nagyon megkönnyíti és megédesíti számomra a munkát. Jó ilyen közegben dolgozni.