Bronzérmes az LK Bulls csapata!

2018. július 25., 09:56
A debreceni Campus Fesztiválon megrendezett tornán jól szerepelt, volt és jelenlegi hallgatóinkból álló focicsapat!

"Mint tudjátok, csapatunk tagjainak nagy hányada részt vett a jubileumi X. Campus Sportfesztivál kispályás labdarúgó tornáján, ahol remek játékkal sikerült megszerezni a srácoknak a 3. helyezést.
A torna összefoglalójáról a következő sorokban olvashattok.

Csoportmérkőzések:
A most "csak" LK Bulls néven induló csapatunk az "I" jelű kvartettbe kapott besorolást a 43 csapatot felvonultató tornán. Első két mérkőzésünk az ellenfelek nevéből (Ingyenélők, Fesztiválfoci) adódóan könnyűnek ígérkezett, sejteni lehetett, hogy a két társaság leginkább az ingyen fesztiválbérletért érkezett Debrecenbe. Fiaink ellenben komolyan vették az összecsapásokat és mindkét mérkőzést könnyed, 10-0-ás sikerrel abszolválták. Talán ezeknek a meccseknek volt betudható, hogy a Corvinus Futsal csapata ellen nem tudtuk felvenni időben a ritmust. Mezőnyfölényben játszva két gólos hátrányba kerültünk, majd 2-1-nél Földvárszki vezérletével megpróbáltuk a 6 az 5 elleni, vészkapusos játékot, de nem jött be, csak még egy gólt kaptunk, így az LK Bulls a csoport második helyén jutott tovább a legjobb 32 mezőnyébe.

LK Bulls - Ingyenélők 10-0
 Lippai D. (2), Dévai R. (2), Vajda K. (2), Saitz K., Kocs F., Földvárszki D., Csiza B.

LK Bulls - Fesztiválfoci 10-0
 Vajda K. (3), Dévai R. (2), Lippai D., Tóth G., Németh M., Csiza B., (öngól)

LK Bulls - Corvinus Futsal 1-3
 Németh M.

Másnap következhetett a kieséses szakasz, ahol számunkra negatív előjel lehetett, hogy a legjobb 32 között a 3-as pályán játszottunk, hiszen az előző két évben is itt estünk ki. 
A szerencsétlen sorozat idén nem folytatódott, hiszen ezen a napon még az előzőnél is szervezettebb, kicsit átlakult LK Bulls lépett a műfűre. A gépezet remekül működött, hiszen ismét kapott gól nélkül hoztuk le a 30 percet, úgy, hogy Lippai ma már hátravontabban játszott, csapatunknak pedig lehetősége volt kitámadni, egy labdavesztés során pedig Földvárszki gyakorolhatta kedvenc szituációját, amikor 4 ellenfél játékos hozza rá a labdát, de okosan megoldva, a szomszédos füves pályára belsőzte át a labdát.

Tizenhatod döntő:
LK Bulls - Exclusive Brigád 4-0
 Németh M., Lippai D., Szőts M., (öngól)

A 16 közé érkezve ismét egy kellemes ellenféllel találtuk szemben magunkat és az első félidei taktikus játék után a második játékrészben kijött a két csapat közti különbség, emellett kezdő ötösünk is többet pihenhetett. Sárinak ezen a mérkőzésen már akadt dolga, de gólt most sem kapott. (A csoportunkból első helyen továbbjutó Corvinus Futsal csapata ebben a körben köszönte meg a részvételt, akiket a tavalyi győztes és a minket kiejtő Botafogo csapata "küldött haza".) 

Nyolcaddöntő:
LK Bulls - Perrotti FC 4-0
 Dévai R., Földvárszki D., Kocs F., Vajda K.

A 8 közé érve biztosak voltunk, hogy itt már nem lesz rossz csapat. Megfigyelőink megtekintették az aktuális ellenfél, a Miskolci Egyetem All Star csapatának előző mérkőzését, ahol azt szűrték le, hogy a borsodiak pontatlanok, inkább védekeznek és kontrákra építenek. Nem volt ez másképp ellenünk sem, látszott, hogy nagy taktikai csata folyik a pályán. A miskolciak aztán egy kontra végén vezetést szereztek, a labda még vissza is nézett, hogy egyáltalán beguruljon-e a kapuba vagy sem, végül azért éppen hogy hálót ért a zsuga. Az utolsó 5 percre érve ismét felálltunk 6 az 5 ellen, ahol látszott, hogy dominálunk, a miskolciak nehezen védekezték a taktikát. Az utolsó percben Németh Márk eresztett el egy már-már utolsó lövést, amely a felső lécről a gólvonal mögé vágódott, onnan pedig vissza a mezőnybe. A miskolciak üvöltöttek hogy nem gól, mi üvöltöttünk, hogy gól! A spori először nem adta meg a találatot, majd egy kis vonakodás után érvényesnek ítélte a gólt, következhettek tehát a büntetők. 
A mi oldalunkról Németh M., Lippai D., Földvárszki D. volt az előzetes sorrend. Németh M. kezdte tehát tőlünk, az értékesített büntető a kapus kezéről pattant a hálóba. Lippai következett, akinek a lövése a jobb kapufáról pattant a kapuba. Földvárszki volt papíron az utolsó, de át kellett gondolnunk ki rúg, ha megy tovább. Dávid a kapus hasa alatt rúgta be, jöhetett a hirtelen halál. Tóth G. vállalta magára a 4. büntetőt, amit a kapus lába között juttatott a kapuba, de az ellenfél is berúgta a magáét. Sári azonbsn megfogta az 5. miskolci hetest, Szőts pedig a kapu közepébe bombázott, így fixen két meccsre készülhettünk a továbbiakban.

Negyeddöntő:
Miskolci Egyetem All Star - LK Bulls 1-1 (büntetőkkel: 4-5)
 Németh M.

A 4 közé érve a szimpatikus Eszterházy Károly Egyetemmel találtuk szemben magunkat. Az előző években a két brigád tagjai több tornán is megmérkőztek, így egy barátságos és jó hangulatú mérkőzésre volt kilátás. Az egrieknek a meccs előtt köszönettel tartoztunk, hiszen a tavaly minket kiejtő Botafogo-t ütötték ki 6-0-ra, pedig mi is szívesen revansot vettünk volna rajtuk. A csapatokon látszottak a fáradtság jelei, taktikusan csordogált a mérkőzés a maga medrében. Helyzetek adódtak itt is és ott is, a kapusok azonban remekül őrizték a portájukat, a gólnélküli döntetlen után jöhetett ismét a büntetőpárbaj. Ezúttal mi állhattunk oda először Németh M. azonban hibázott, az egri kapus a jobb oldalra tartó lövést szedte ki. Lippai ismét magabiztosan értékesítette a maga büntetőjét, az egriek viszont nem hibáztak. Földvárszkinak azonban biztosan be kellett rúgnia, hogy maradjon esélyünk a döntőre, ezután az Eszterházynak még hibáznia is kellett volna. Erre azonban már nem került sor, FD92 ugyanis kicsit talán erőtlenül, félmagasan rúgta a kapu jobb oldala fele a labdát, amit az egri kapus kiütött, így a bronzéremért játszhattunk az idei utolsó debreceni mérkőzésünkön.

Elődöntő:
Eszterházy Károly Egyetem - LK Bulls 0-0 (büntetőkkel: 2-1)

Németh M.  Lippai D.  Földvárszki D. 

Bronzmérkőzés:
Sinter FC - LK Bulls 0-3
 Lippai D., Szőts M., Dévai R.

A bronzmérkőzésen a helyi Sinter FC csapatával mérkőzhettünk meg, akik a szintén debreceni Száguldó C Vitaminoktól kaptak ki az elődöntőben. Mindkét csapat a 8. mérkőzésére készült a tornán, amit a szervezőséggel és az ellenféllel egyeztetve lealkudtunk 2x12 percre. A Sintereken jobban látszott, hogy elkészültek az erejükkel, többen már a cipőjüket is levették, jelezvén, hogy nem kívánnak pályára lépni. Csapatunk minden erejét összeszedte, hiszen 5 év után összejöhetett egy dobogós helyezés, melyet Kocs F. csapatkapitány előzetesen remélt a csapattól. Ennek megfelelőn mezőnyfölényben játszottunk, Sári pedig nagyokat vetődve hárította a debreceni próbálkozásokat. Dévai hatalmas dugót akasztott az ellenfél kapujába, így a 3 gólos előny után kedvtelenségbe fulladt a meccs a Sinter részéről, a mi elszántságunkat azonban jellemezte Kocs utolsó másodpercekben tett sprintje, amivel letámadta a kapust.

Összességében az egész csapat dicséretet érdemel a mutatott játék és elszántság miatt. A 8 mérkőzés közül mindösszesen csak kettőn kaptunk gólt, nem véletlenül kapta meg Sári Dávid a legjobb kapusnak járó különdíjat, kellett ehhez természetesen egy remekül működő védelem is.
Csapatunk az érmek és a kupa mellett 50.000 ft értékű sportszerutalványt is nyert egy helyi sportboltba, amihez hozzájött a Sári Dávid-Csiza Bálint által megnyert 7.000 ft-os utalvány, a csocsóbajnokság megnyeréséért, amihez szintén gratulálunk

Köszönet jár egykori (Pál Bálint, Török Gergő, Szabó Gábor) és mostani nem egyetemista (Vörös Dániel, Berta Attila, Tóth Martin) játékosainknak a kölcsönkapott mezekért, hogy 3 teljes garnitúrával vágjunk neki 5. debreceni túránknak! 

Végül, de nem utolsó sorban köszönetet szeretnénk mondani a csapatot mindvégig támogató és segítő kísérőinknek, Varga Gábornak és Tóth Martinnak! 

1⃣0⃣. Campus Sportfesztivál bronzérmes csapatának névsora tehát a következő:" - Forrás: LK Bulls Facebook oldala

Csiza Bálint

Dévai Roland

Földvárszki Dávid

Kócs Felícián

Lippa Dávid

Németh Márk 

Saitz Krisztián

Sári Dávid

Szőt Máté

Tóth Gábor

Vajd Krisztián

 

Gratulálunk!


« Vissza az előző oldalra!


Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület - Magyar