Egyéni Csúcsok a szezon végén!

2018. november 13., 17:47
A SZoESE futói Grazban, illetve Frankfurtban mérettették meg magukat!

A Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület atlétái jó szezont futottak. Mind egyéniben, mind csapatban több alkalommal szereztek országos bajnoki érmeket, győzelmet.

A szezon végén pedig Kovács Attila és Horváth György új egyéni csúcsot futott. Előbbi félmaratonon, utóbbi maratonon.

Kovács Attila október 14-én Grazban indult félmaratonon. A felmerült nehézségeket leküzdve, közel sem a legideálisabb körülmények között 71 perc 05 másodpercet teljesített. A dolognak annyi szépséghibája van, hogy, mint utólag kiderült, elírták a nevét és így, bár az elért eredménye a hazai U23-as ranglistán az első lenne, ezt a kiváló teljesítményt SZOMBATHELY ATTILA néven jegyzik majd az évkönyvek és szinte semmi esély változtatni rajta.

Horváth György október 24-én Frankfurtban rajtolt maratonon. Kiváló hőmérsékleti viszonyok között zajlott a verseny, viszont helyenként erős szél volt. 30 km-ig egyenletes iramban teltek a kilométerei, tartotta a tervezett részidőket. Onnan azonban némileg lelassult, de még így is kiváló 2 óra 28 perces idővel ért célba. Ez jelen pillanatban a hazai abszolút ranglista 3. helyét jelenti Csere Gáspár és Jenkei Péter mögött.

 

Kívés István, edző:

Mindkét versenyzőnk nagyon motiváltan versenyzett, elmondásuk szerint még bőven maradt tartalék teljesítményükben. Amennyiben sérülés, betegség nem hátráltatja őket, a következő szezonban további javulásra lehet számítani.

 


« Vissza az előző oldalra!


Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület - Magyar