Elhunyt Dr. Gál László

2021. május 24., 11:12
Tisztelt Sportbarátok!

Fájdalmas hírt kell tudatnunk veletek! Életének 81-dik évében tragikus hirtelenséggel elhunyt Dr. Gál László professor emeritus, volt főigazgató, egyesületünk Örökös Tiszteletbeli Elnöke.

Dr. Gál László 1974 óta dolgozott a mindenkori szombathelyi felsőoktatásban. A Szombathelyi Tanárképző Főiskolán kezdte munkáját, az elmúlt évtizedekben vezette a Testnevelési Tanszéket, majd a Sporttudományi Intézetet, 1997-ben a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola főigazgatója lett.

A szombathelyi felsőoktatással egyidős Szombathelyi Egyetemi Sportegyesületnek sokáig ügyvezetője, majd elnöke, haláláig örökös tiszteletbeli elnöke volt. Dr. Gál László több évtizedes kiemelkedően magas színvonalú, hazai és nemzetközi oktató tevékenysége, tudományos teljesítménye, a tudományos utánpótlás nevelésében való részvétele, valamint az oktatás és kutatás terén végzett szakmai közéleti tevékenysége elismeréseként 2017-ben kapott professor emeritusi címet. A rendszerváltás után újjá szerveződő MEFS alapító tagja volt. Vesztesége pótolhatatlan az egyetemi sportélet területén.

Dr. Gál Lászlót saját halottjának tekinti a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület!

“Életed úgy múlt el, mint egy pillanat, de emléked szívünkben örökké megmarad.”

Nyugodj békében Kedves Tanár Úr!


« Vissza az előző oldalra!


Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület - Magyar