Er(d)ődemonstráció az Írottkőnél - 5. Írottkő Hillclimb

2016. május 03., 16:57
Április 3-án a terepkerékpározás és terepfutás szerelmeseit várták egy szezonnyitó megmérettetésre. A Rattersdorfból induló er(d)ődemonstráció 12,1 km-es távját 741 m teljes szintemelkedés mellett kellett teljesíteni a 120 indulónak. Végcél az Írottkő-kilátó volt.

A Canyon Sport kerékpárüzlet és a Kőszegi Kerékpáros Egyesület (KKE AlpokCycles) szervezésében remek időben került sor az 5. Írottkő HillClimbre. Ez volt az a verseny, ahol jól megfért futó és bringás egymás mellett ugyanazon a terepen, azaz nem megszokott módon kerékpárosok és futók együtt rajtoltak, hogy minél rövidebb idő alatt meghódítsák a Dunántúl legmagasabb hegycsúcsát, az Írottkőt (883 m).

A Rattersdorfból rajtoló versenyt az alpannónia turistaút sárga és piros jelzési mentén a Hét forrás - Zeiger nyereg - Szikla forrás - Stájer házak - Hörmann forrás - Írottkő-kilátó útvonalon jelölték ki a verseny szervezői. Főként a Hörmann-Írottkő közti szakasz hegymenete és talaja volt az, ami a leginkább próbára tette az indulókat.

A férfiak versenyét - új pályacsúccsal (42:48) - a tavalyi győztes, Hattyár Dániel nyerte, óriásit meccselve a befutónál klubtársával, Süle Róberttel, aki 3 másodperccel maradt el győztes időtől.

 A SZoESE-t ketten képviselték.

 A kerékpárosok között Kívés Bendegúz vágott neki a távnak nemrég vásárolt CANONDALE szuper montijával 50 perc 48 másodperces idejével a felnőtt mezőnyben hatodikként ért célba, ami abszolútban hetedik helyet jelentette számára. Elmondása szerint jövőre még előkelőbb helyen szeretne végezni. Egyel mögötte ért célba egykori hallgatónk Hüll Tamás 52:07-el.

Dr. Koltai Miklós futva teljesítette a távot, természetesen Lili kutyájával együtt. 1:21:31 –es idejével a MASTERS 2 kategóriában a nyolcadik helyet szerezte meg. A versenyről készült fotók tanúsága szerint Lili egy picit előbb ért célba, de neki nem volt meghirdetve kategória, ezért kénytelen volt megelégedni a gazdi dicséretével.

 


« Vissza az előző oldalra!


Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület - Magyar