Exatlon, annyit tesz hosszabb reki tábor?

2019. június 05., 08:30
Jelenlegi hallgatónkat Szabó-Thomka Hannát kérdeztem élményeiről.

Szabó-Thomka Hanna, utolsó féléve előtt álló testnevelés–földrajz szakos hallgató gondolt egyet és belevágott élete eddigi legnagyobb kalandjába: jelentkezett az Exatlon Hungary műsorba. Itt még nem ért véget a története, ugyanis több akadályt leküzdve került be az utazó nyolc főbe, és meg sem állt az egyéni játékig. A mindig életvidám Hannát kérdeztem élményeiről és a játék utózöngéiről.

Nagy bátorságról tesz tanúbizonyságot, ha bele merünk vágni az ismeretlenbe – ahogy te az Exatlonba. Honnan jött az ötlet?

Mindig is érdekeltek azok a műsorok, ahol teljesíteni kellett, és ez alapján lehetett nyereményt, jutalmat kapni. Nem véletlen, hogy leendő testnevelőtanárként kezdtem el a felsőfokú tanulmányaim, hisz ott is vagy meg tudom csinálni a szintidőt, a követelményt, vagy nem. Az órát és a mérőszalagot nem lehet becsapni. Az én történetem a Ninja Warriorral kezdődött; jelentkeztem a műsorba, és egyik este otthon néztem azt a részt, amiben tudtam, hogy szerepelni fogok. Az Exatlont épp akkor kezdték el promotálni, és rögtön megtetszett az ötlet, így nem volt kérdés, jelentkezzek-e. Persze ez nem egyik napról a másikra zajlott le, hisz a családommal, de főleg édesanyámmal kellett jól átbeszélnem a döntést. Ő nagyon féltett, hogy egy ilyen távoli országba kell repülnöm, de ahogy a mellékelt ábra mutatja, beadta a derekát, onnantól kezdve pedig végig támogatott.

Voltak olyan feladatok, amik után jól esett még a hideg vízes fürdés is
Fotó: TV2

Kívülállóként nagyon keveset lehet tudni az Exatlonhoz hasonló műsorok castingjairól. Tudnál mesélni egy-két gondolatot róluk?

Persze! Három körből épült fel a válogatás, ám nagyon gyorsan zajlott minden. Körülbelül szeptemberben kellett leadni a jelentkezést, december végén pedig már repültünk, tehát a szervezők nagyon sűrű programot diktáltak. Szóban és fizikálisan is felmértek minket, volt interjú és egy fizikai teszt is. A pályán elért eredmény mellett azt is pontozták, hogy mennyire vagyunk felkészültek, ki hogy áll neki egy feladatnak. Kicsit szakmaibb szemmel nézve feltűnt, hogy sokan bemelegítés nélkül állnak neki egy ilyen komoly fizikai igényeket követelő megmérettetésnek. Próbáltam az egyetemen tanultak alapján bemelegíteni, ami jól sikerült, hisz a többséggel ellentétben bírtam a több körből álló kiválasztót, és nem savasodtam be. Próbáltam nem sok következtetést levonni abból, hogy behívtak erre a körre is, féltem, hogy az utolsó kanyarban esetleg kiszelektálnak. Szerencsére nagyjából december elején jött a hír, hogy repülök én is, mert benne vagyok az utazó négy fiú mellett a négy lány között. 

Hogy kell elképzelni a fizikai tesztet? A TV-ben látott pályákat nehezen lehet rekonstruálni, milyen feladatok voltak?

Volt minimális hasonlóság a kettő között, de első látásra egy általános iskolai sorversenynek, akadálypályának tűnt. Egy hétköznapi iskola tornatermében építettek fel egy pályát, azt kellett teljesíteni, de a látszat ellenére embert próbáló feladat volt.

Megkaptad a jó hírt, hogy utazhatsz. Hogy élted meg a kint töltött időt?

Bevallom, nagyon izgultam a repülés előtt, hogy mégis mi fog ott várni. Talán épp ezért az elvárásaimat viszonylag alacsonyra tettem, amit magasan átugrott az ott eltöltött szűk négy hónap minden tapasztalata. Sokan megkérdezték már, hogy mégis milyen volt, amikor a vesztesek szállásán éjszakáztunk. Azt a bungalót is egy kisebb táborhoz tudnám hasonlítani; körülbelül olyan, mint a rekitábor Velemben. A hálórész pont olyan volt: emeletes ágyakon aludtunk, beszélgettünk az adott nap tanulságairól; tényleg, mint egy tábort, úgy éltem meg. A szálláson kaptunk törölközőt és papucsot is. Itthonról visszatekintve, igen bagatell dolognak tűnik, hogy akkor és ott tudtunk az ilyen kis apróságoknak örülni.

Az előbb említett alacsony elvárásaid csak a kinti körülményekre vonatkoztak, vagy a teljesítményeddel kapcsolatban is óvatosan fogalmaztál meg célokat?

Igen, tudtam, hogy utazok, viszont az ellenfeleket, a mezőnyt nem ismertem. Magamban a többi játékos megismerése előtt kitűztem, hogy az egyéni játékig maradok, amiben meg is erősített, amikor megláttam a mezőnyünket. Ne érts félre, ezt nem nagyképűségből mondom! Többször eljátszottam a gondolattal, mi lenne, ha ezeket a játékokat az itthoni szaktársaimmal kellene játszanom. Bizony, akárhányszor végigpörgettem ellenük a versenyeket, én mindig a mezőny végső részében, ha nem a legvégén kullogtam. Szóval, amikor megérkeztünk, és megvolt az első verseny, akkor eldöntöttem, hogy januárig mindenképpen kint akarok maradni, és hát sikerült is

Hanna minden verseny során a legjobbat akarta kihozni magából
Fotó: TV2

És ha jól tudom, hiába készültél ilyen hosszú kint létre, egész kis poggyásszal megoldottad az utat.

Ne is mondd! Aki ismer, tudja, hogy nagyon könnyen meg tudok pakolni egy bőröndöt, akár egy hosszú hétvégére is. Nem viccelek, most egy kézipoggyásszal is felvihettem volna a cuccomat, mert darabszámra megmondták, mit vihetünk.

Volt szerencsém egy-két adást élőben is látni, így szemtanúként mondhatom, hogy igencsak megerőltetőnek tűntek a nomád körülmények. Ezek mellett hogy tudtatok ilyen megterhelő pályákat teljesíteni?

A nomád életkörülményekből nem engedtek a szervezők, hisz ez adta a verseny egyik jellegzetességét, viszont arra nagyon figyeltek, hogy mindig megfelelő minőségű és mennyiségű ételt kapjunk. Így fordulhatott elő, hogy több kilóval érkeztem haza, mint amennyivel kimentem. Nagyon kemény heteken vagyunk túl, fizikálisan is szellemileg is nagyon elfáradtam. Napközben főleg gyümölcsöket ettünk a bőséges reggeli után, a versenyek közben nem is volt másra szükségünk, ám a napot záró vacsorához gyakran farkaséhesen érkeztünk meg, így nem volt csoda, hogy az étkezés befejeztével egyesével dőltünk ki az ágyra, és alvás nyomvonalon éltünk. Összességében nagyon kevés szabadidőnk volt, hiszen nem nyaralásra, hanem egy versenyre jelentkeztünk. Többen úgy voltunk vele, hogy jó volt ez a szabályozottság, és tényleg úgy értsétek, hogy kézen fogva vittek minket mindenhová, tehát csak a versenyre kellett koncentrálnunk. Néhányan viszont pont ezt nem bírták és ez rányomta a bélyegét a teljesítményükre.

Mesélted, hogy édesanyád nagyon nehezen engedett el. Mennyit tudtatok beszélni, amíg kint voltál?

A család nagyon izgatottan fogadta, hogy benne vagyok az utazó nyolc versenyzőben. A testvéreim nagyon biztattak, míg szüleimben jobban benne volt a félsz, de hát így működik egy család. Anya mindig nagyon félt, ami miatt többször kell átbeszélni a nagyobb horderejű döntéseket, de pont ezért szeretem őt. Nehéz időszak volt mindannyiunknak, mert a leszállás után elvették a kikapcsolt telefonjainkat, és négy hónap múlva, a kiesés után kaptuk vissza. A kint töltött idő alatt teljesen el voltunk zárva a világtól, így sajnos a szeretteinktől is. Nagy öröm volt, amikor az egyik játék díja egy hazatelefonálás volt. Nagyon szigorú menet szerint zajlott ez is, de nagyon jó volt hallgatni a hangjukat, így is nagyon hamar eltelt az a három perc.

Egy több hónapig tartó játékban meghatározó tud lenni, hogy mennyire szokik össze a közösség, tudnak-e együtt élni. Mennyire nyomta rá a bélyegét a győzni akarás a kihívók csapatának hangulatára?

Az elején mindenki úgy ment ki a helyszínre, hogy nyerni akar, mindegy, milyen áron. Személy szerint én a játék felénél kezdtem azt érezni, hogy csapatban kell gondolkodni. Összességében igen, ez egy egyéni játék, de a csapat azért van, hogy a lelki nehézségeken átlendítsen. Nem szabad magába fordulnia az embernek, mert akkor a saját dolgát nehezíti meg. Valamilyen szinten együtt kellett működni, hisz össze voltunk zárva és egy közösséget alkottunk. A végére tök jól megismertük egymást, és nagyon sokat beszélgettünk a versenyeken kívül is.



« Vissza az előző oldalra!


Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület - Magyar