Ezüstérem férfi tornászainktól!

2019. október 17., 16:39
"Nem az eredmény, hanem az odavezető út volt a fontos!"

 

Október 6-án rendezték meg Budapesten a Férfi Felnőtt Országos II. osztályú tornabajnokság második fordulóját. A SZoESE tornászai egy darab öt fős csapattal képviselték az egyesületet a rendezvényen, ahol ezúttal együtt szerepeltek a budapesti és a vidéki csapatok. A tavaszi forduló alkalmával a szombathelyiek mindössze két tizeddel maradtak le az aranyéremről, így most komoly reményekkel, indultak el a megmérettetésen, ugyanakkor komoly kihívásokkal is szembe kellett nézniük, mivel a budapesti TFSE két csapata is a vetélytársaik között volt. Mind ezek ellenére az országos csapatbajnokságban ezüstérmet sikerült szerezni, ami hosszú évek óta a SZoESE férfi torna szakosztályának legjobb eredménye. Egyedül a TFSE’ A’ csapata tudott magasabb pontszámot elérni. A helyezés azért is figyelemre méltó, mivel meglehetősen rövid idő, mindössze egy hónap állt a felkészüléshez rendelkezésre. Ahogy a szombathelyiek edzője a verseny után fogalmazott: „elsősorban nem az eredményre kell büszkének lenni, hanem a munkára, ami mögötte áll”. Ugyanis ezalatt az egy hónap alatt komoly fizikai és szellemi munkát végzett a csapat, elszántan és céltudatosan készültek az eseményre, ami pedig meghozta a jutalmát.

 

Eredmények:

A végleges csapatpontszám: 330.200 pont

Magi Norbert: 53.550

Gazdag Áron: 52.750

Gremsberger Attila: 53.200

Domonkos Róbert (sérülés miatt 3 szeren): 25.000

Lappints Regős: 58.900


« Vissza az előző oldalra!


Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület - Magyar