FONTOS GYŐZELEM AZ EGYETEMI BAJNOKSÁGBAN A PÉCS ELLEN!

2018. február 06., 08:28
SZOESE - PTE-PEAC 91-60 (22-16;18-14;28-15;23-15)

 

Mindkét csapatból voltak hiányzókm azonban ennek ellenére is rangadónak ígérkezett ez a mérkőzés. A jelenlegi listavezetőt fogadtuk az egyetemi sportcsarnokban és tudtuk hogy végelszámolás szempontjából valószínűleg fontos lesz a mérkőzés végeredménye.
 

Az első negyedben először elhúztunk 10-2-re majd hagytuk felzárkózni a vendégeket. Már ekkor kiderült, hogy az egyetemi bajnokságra jellemző jó ritmusú meccsre van kilátás. Ezt követően felváltva estek a pontok a második negyed elejéig. Ekkor sikerült ismét 10 pontos előnyt kialakítani. Amit a negyed végéig meg is őriztünk.
 

A második félidőt nagyon jó ritmusban kezdtük és hatékony volt a védekezésünk is. Ennek köszönhetően a negyed közepére már 20 pontos hazai előnyt mutatott az eredményjelző. 
A csapat szerencsére nem elégedett meg ezzel az előnnyel és továbbra is tartottuk a jó ritmusunkat. Ennek köszönhetően a vártnál könnyedebb, nagy arányú győzelmet sikerült aratnunk.
 

A SZOESE-nél Tóth Dávid ismét közel járt a tripla-duplához 7 pontja mellé leszedett 15 lepattanót és kiosztott 10 gólpasszt is (29 VAL), a vendégeknél Kiss Milán teljesített a legjobban 21 pontjával és 7 lepattanójával (23 VAL).

 

SzoESE: TÓTH D. 7/3; MÉSZÁROS M. 14/6; FÖLDESI M. 24/9; KARAGITY M. 9/3; PERÁK D. 15;
Cs.: Gábor M. 2; Vicze K. 9/3; RÁTVAY T. 9/3 Kovács B. -; Kerekes G.; Kauzál S. -; 
Edző: Kéri Péter, Laki Ádám

A PTE-PEAC legjobb dobói: Kiss M 21; Berkics B. 20/12; Buday-Sántha A. 10;


« Vissza az előző oldalra!


Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület - Magyar