Győzelem a rangadón!

2017. november 14., 09:46
A mérkőzésről Gulkai Zsófit kérdeztük.

 

Szombathelyi rangadót játszottatok. Ti is így álltatok a mérkőzéshez?

Bármely sportágban találkozik e két csapat, akkor az mindig rangadónak számít Szombathelyen, a röplabdában sincs másként. Minden mérkőzésre külön készülünk, de, amikor a városi rangadóra kerül a sor, akkor minidig kicsivel több feszültség van a levegőben.

 

3-0, ráadásul az első két szett elég simára sikerült, majd egy szoros 3. szett. Kicsit kiengedtetek a végére?

A felállás változtatásnak és a sok nyitásfogadás rontásnak volt köszönhető az a szoros utolsó szett. Az ellenfelet szerettük volna meglepni egy új felállással, de ez visszaütött. Zavaros játékot tudtunk felmutatni a szett során, mert még nem forrott ki az új összeállítás. Gratulálok a lányoknak, mert a kiélezett végjátékban nekünk volt helyén a szívünk és a fejünk.

 

Győzelem idegenben! Bár csak néhány km választja el a két csarnokot, mégis idegenben voltatok. Kinek volt hangosabb szurkolótábora?

A kis csarnok zsúfolásig megtelt szurkolóval. Véleményem szerint egyenlő arányban oszlott el mindkét csapat szurkoló tábora. Nagyon jó hangulatot teremtve az egész mérkőzés folyamán.

 

Két győzelem zsinórban, vasárnap jön a harmadik? Mit kell tudni a következő ellenfélről?

Nem ilyen egyszerű a helyzet. Egy teljesen újjá formált Balatonfüred lesz a vendégünk, ahol külföldi játékosokat is leigazoltak az idei szezontól. Magassági főlényük megkérdőjelezhetetlen, persze ez nem azt jelenti, hogy feltartott kézzel lépünk pályára vasárnap. A saját játékunkra koncentrálva fogunk küzdeni.


« Vissza az előző oldalra!


Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület - Magyar