Holnap újabb mérkőzésen lépnek pályára Kéri Péter játékosai!

2018. január 21., 18:33
Az esélyekről Karagity Milánt kérdeztük.

 

Ma még a szemetek előtt lebeghet a 12-0, de hétfőn már újabb mérkőzés egy másik bajnokságban. Ott is ilyen magabiztosan álltok?

Igen, a hétvégén megőriztük veretlenségünket az NB2-es bajnokságban, egy nagyon jó iramú és küzdős meccsen. Mindazonáltal nem engedjük, hogy ez hamis biztonságérzetet adjon és félvállról vegyük a hétfői egyetemi mérkőzést. Sajnos, az egyetemi bajnokságban nem foglalunk el ennyire előkelő pozíciót, hiszen ott a tabella 3. helyén állunk. A nyugati csoportot és az itt szereplő csapatok játék erejét tekintve ez sem rossz, viszont véleményem szerint a csapatunk ennél többre képes. Szerencsére az előttünk álló csapatokat a visszavágóban hazai pályán fogjuk fogadni, ahol mindeddig őrizzük veretlenségünket.

 

Hogy tudjátok ezt kezelni? El (kell) tudjátok választani egymástól a két bajnokságot?

Véleményem szerint ezt nem kell elválasztani egymástól, hiszen minden mérkőzés lehetőség a fejlődésre és összecsiszolódásra. A csapatunk minden egyes tagja a győzelemért küzd és azért, hogy minél jobb mérkőzéseket játszva a döntőbe kerülhessen, ahol megmérettethetjük magunkat a legjobb csapatok ellen. Az, hogy ez melyik bajnokságban valósul meg, az csúnyán mondva majdnem, hogy mindegy.

 

Mi a legnagyobb különbség a két versenyrendszer között?

Talán azt tudnám kiemelni, hogy az egyetemi bajnokság hajtós, ritmusát főként az ereje teljében lévő 18-25 éves játkosok és egy-egy A csoportból visszajátszó fiatal adja, addig az Nb2-es bajnokság inkább a fizikalitásról és a korábbi Nb1/A és NB1/B- s játékosok képviselte rutintól lesz élvezhető.

 

Nem furcsa, hogy szombaton még „öregedő” játékosok ellen játszotok, majd 2 nap múlva egy pörgős Egyetemi mérkőzésen léptek pályára?

Egyáltalán nem, hiszen mi főként a saját ritmusunkban próbálunk játszani és rendszerint ezt is próbáljuk ráerőltetni az ellenfélre. Amennyiben az ellenfél csapata is ilyen játékstílust képvisel, akkor igyekszünk a gyengeségeiket megkeresve felülkerekedni a lefújásig.

 

Milyen esélyekkel utaztok a királynék városába?

Mindenképpen győzni szeretnénk és úgy gondolom a csapattáraim nevében is mondhatom, hogy ez az egyetlen elfogadható végkimenetel. Mindent megfogunk tenni érte, hiszen tudjuk, hogy nem fogják csak úgy odaadni. A kulcs itt is az lesz, hogy csapatként játszva fegyelmezetten és koncentráltam hajtsuk végre az edzői utasításokat.


« Vissza az előző oldalra!


Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület - Magyar