Igazi rangadót nyert a Kéri gárda!

2018. február 20., 08:38
A mérkőzésen 19 pontig jutó Karagity Milán értékelt a lefújás után.

 

Nehezen indult, de meg lett a végére a 15. győzelem is, gratulálok!

Köszönjük szépen. Így van, nehezen indult, de a végére összeállt a védekezésünk és pontosabb, hatékonyabb akciókat tudtunk vezetni, aminek köszönhetően átvettük a vezetést. Megjegyzem, nem számítottunk könnyű mérkőzésre, hiszen a Pécs egy jó játékosokból álló csapat, akiknél, ha nem figyelsz oda (mint mi az elején), akkor igencsak nehéz végjáték elé fog állítani.

 

Hogy-hogy nem sikerült úgy az eleje, ahogy szerettétek volna?

Véleményem szerint, magunknak köszönhetjük, hogy így alakult. A védekezésünk nagyon puha volt és gyakran túlsegítettünk, amit ők rendre ki is használtak. Ebből kifolyólag a támadásaink ritmustalanok és szervezetlenek voltak. Sajnálatos módon a centerünk Perák Denis az első negyedben bokasérülést szenvedett, aminek a hiányát végig éreztük a palánk alatt. Úgy érzem ezek együttesen nyomták rá a bélyegét az első félidei játékunkra, de büszke vagyok a csapatra, hogy, amikor kellett koncentráltan és csapatként tudtunk küzdeni.

 

Benne volt a fejekben az előző Sopron elleni vereség?

Én úgy gondolom, hogy benne volt, de inkább úgy, mint egyfajta motiváló erő, hogy az ott elkövetett hibákat ezen a mérkőzésen kijavítsuk és helyre tegyük magunkban. Az ottani vereség egy tüske a csapatnak, mert amellett, hogy a játékvezetés olyan volt amilyen, a terem olyan volt amilyen, a legbántóbb talán az volt, hogy a játékunk sem az volt, amiből eredményesek tudunk lenni és hagytuk, hogy ők erőltessék ránk a ritmusukat. Véleményem szerint ezen a mérkőzésen sikerült javítani ezen a téren.

 

Nagy kő eshetett le a vállatokról, hisz ezzel a győzelemmel jelentős lépéselőnybe kerültetek az üldözőitökkel szemben.

Igen mondhatjuk, hiszen így a 2. helyen mögöttünk álló PEAC-hoz képest 2 győzelem az előnyünk. Az előzetes várakozások szerint jól állunk a bajnokságban 15-1-es mérleggel, az majd a későbbiekben fog kiderülni, hogy ennek mennyi érdemi hozadéka lesz a keresztjátékban és esetleg majd a döntőben. Hátra dőlni semmiképpen nem fogunk, hiszen nekünk ott van még az egyetemi bajnokság, ahol 26-án fogadjuk a BME csapatát, akiktől Pesten fájó vereséget szenvedtünk el és azon leszünk most, hogy revansot vegyünk.

 

Még a negyedik negyed elején is több mint 10 pontos hátrányban voltatok. Megfordult a fejedben, hogy elveszíthetitek a hazai veretlenségeteket?

Megmondom őszintén, hogy megfordult a fejemben, de nem a negyedik negyed elején, hanem a második negyed végén. Amit addig produkált a csapat mind támadásban, mind védekezésben, az arra engedett következtetni, hogy ha nem teszünk nagyon gyorsan rendet a fejekben, akkor bajban leszünk a lefújás pillanatában. Ellenben a 4. negyed elején teljesen biztos voltam abban, hogy meglehet a győzelem, mert belül a pályán azt éreztem, hogy most olyan a lendületet a csapatnak és olyan szinten akar és koncentrál, amivel már tudunk nyerni.

 

Három és fél negyed apátia, majd az utolsó 5 percre egy teljes átalakulás és extázis. Mi történt?

Nehéz erre jó választ adni, hiszen ettől szép ez a játék, bármi megtörténhet. Talán azt tudnám mondani, hogy akkor értékelte át mindenki, hogy amit eddig csináltunk az nem jó és váltani kellene. Voltak extra dobások, extra védekezések, amikből tudtunk lendületet és erőt meríteni ahhoz, hogy még egy sebességgel feljebb kapcsoljunk, amikor kell. Úgy érzem, elég intelligens játékosok vannak a csapatban ahhoz, hogy tudják mikor kell előlépni és húzni a csapatot és mikor kell alárendelnie magát ahhoz, hogy eredményesek legyünk.


« Vissza az előző oldalra!


Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület - Magyar