Jakubovics Dóriék győzelemre éheznek!

2017. október 28., 20:49
A csapat irányítója nagyon motivált a meccs előtt!
  1. Október vége van, már több mint 1 hónapja elindult a bajnokság, mégis csak 2 tét meccset játszottatok. Mi ennek az oka?

Számunkra is nagyon furcsa, hogy október vége felé járunk és a bajnokságban még csak egy meccset tudtunk lejátszani. Sajnos az Ajka elleni mérkőzésünkön ért minket egy kellemetlen meglepetés. Egy szabálymódosítás miatt (amiről egyesületünk nem tudott) a játékvezetők nem engedték lejátszani a meccset. Utána Győrben játszottunk Hepp Kupa mérkőzést, amelyet a Győr nyert, így sajnos kiestünk, majd most vasárnap lépünk újra pályára, Tatán.

 

  1. Érdekesség, hogy mindkét tétmeccset a Győr csapata ellen játszottátok Győrben. Felemás eredmények születtek, egyszer Ti nyertetek közel 30 ponttal, majd Hepp Kupa mérkőzésen fordított lett az eredmény. Mi volt ennek az oka?

Az első bajnoki meccsünkre nagyon motiváltan mentünk, mindenki szeretett volna nyerni, különösen Simon Cintia és jómagam, hiszen Nekünk Győr volt az előző egyesületünk, mindenképpen szerettük volna a legjobb formánkat hozni és természetesen győzelemmel hazatérni, amit kijelenthetek, sikerült! Végre csapatként játszottunk, "éreztük" egymást a pályán, sikerült egy agresszív védekezést produkálni, ami talán még sohasem sikerült. Nagy önbizalmat adott még a csapatnak a kispad is, ami ugyan úgy együtt élt a játékkal, bíztattuk, segítettük egymást. A második Győr elleni meccsre is ugyan azzal a motiváltsággal mentünk, nyerni szerettünk volna, ami sajnos nem jött össze. Egy erősebb és mondhatni rutinosabb kerettel állt fel a Győr. Jobban pörögtek, mint mi, agresszívabban támadtak és védekeztek, ami talán kicsit meg is lepett minket. A második félidőre rendeztük sorainkat, 10ponton belülre tudtunk jönni, de ez sokat kivett belőlünk, így sajnos nem tudtunk csodát tenni. A Győr megérdemelten húzta be a meccset.

 

  1. Körülbelül 3 hete játszottatok tét meccset, ez hogy hat a csapatra, ki vagytok éhezve a mérkőzésre?

Persze, hogy ki vagyunk éhezve nem csak a meccsre, hanem egy győzelemre is! Ennyi idő után melyik csapat nem lenne?! :D Viccet félretéve mondhatom, hogy kihasználtuk ezt a hosszú "szünetet" sokat edzettünk, nagy hangsúlyt fektetve a védekezésünkre. Sajnos nem tudtunk teljes kerettel készülni, hiszen sok a fiatal nálunk ők például ezen a héten a junior bajnokságra koncentráltak és készültek, csapatkapitányunk pedig megérdemelt pihenőjét tartotta, de hiszem, hogy vasárnap ez nem fog problémát okozni. 

 

  1. A csapat 1 győzelemmel és 0 vereséggel áll. Vasárnap hova húzhatunk egy rovátkát?

Nagyon bízom benne, hogy a második rovátkát a győzelem oszlopba húzhatjuk. Vasárnap nagyon szeretnénk nyerni és biztos vagyok benne, hogy a csapat mindent megtesz, hogy győzelemmel térjünk haza.

 

  1. Hogy látod, mi lehet a SZoESE előnye, hol tudjátok megnyerni a meccset?

Mindenféleképpen ugyan azt az agresszív védekezést kell hoznunk, amit az első, Győr elleni meccsen, akkor biztos vagyok benne, hogy jönni fog vele a támadás is. Csapatként kell működnünk és fontos, hogy ne görcsösen és nagyon akarva játszunk, mert eddig, abból soha nem sült ki sok jó. Nagy önbizalmat adna a csapatnak, ha megőriznénk veretlenségünket a bajnokságban.  


« Vissza az előző oldalra!


Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület - Magyar