Jakubovics Dóriék ma Bajára utaznak.

2018. április 13., 11:33
Elkezdődött a rájátszás az Amatőr Női Bajnokságban!

 

Április elején már el is kezdődött a rájátszás, mégis, ha sorsolásotokat nézzük, egészen június elejéig pattogtattok. Jó hosszú szezon számotokra.

Így van, ahogy mondod! Hosszú lesz ez a rájátszás, 12 meccset kell lejátszanunk és ebben még nincs benne az egyetemi bajnokság meccsei és a 3x3 sem.

 

Hogy fog lezajlani az Amatőr Női NB I. Fehér csoportjának rájátszása?

Azt lehet mondani, hogy mostantól minden hétvégén játszani fogunk. Szerencsére nagyobb túrának csak a bajai, szolnoki és pécsi idegenbeli meccseket lehet nevezni, szerencsére ennél messzebre nem utazunk.

 

Igazi meccs dömping volt a héten, csütörtökön és vasárnap is hazai pályán léptetek pályára.

Csütörtökön az ELTE-Fortis csapatát fogadtuk, ezt a meccset inkább egy felrázó “hahó ez már a rájátszás” meccsnek lehetne nevezni. Sok hibával játszottunk, kijött rajtunk, hogy viszonylag régen volt mérkőzés. Vasárnap a Kiss Lenke Kosár Sulit fogadtuk szintén hazai pályán. Készültünk erre a meccsre, tudtuk, hogy 40 perces letámadást fogunk kapni, ez nem is lepett meg minket. Szerencsére a saját tempónkat tudtuk diktálni, viszont védekezésben nagyon kevésszer értünk vissza, rengeteg leindítás gólt kaptunk. Ez az 1 pontos vereség pedig nagyon fájó. Viszont megyünk tovább, hogy idegenben javítani tudjunk!

 

Felemás mérleggel zártatok, egy győzelem és egy vereség a hét mérlege. Mennyire vagy elégedett?

Egy győzelem egy vereség. Én személy szerint kicsit elégedetlen vagyok, nem a csapat teljesítményével inkább a sajátommal. A fentebb említett 1 pontos vereség tényleg nagyon fájó.

 

Kis szerencsével akár már két győzelmet is szerezhettetek volna…

Így van. Azonban nem lehet ezt a játékot a szerencsére alapozni. Pontosabban kellett volna védekeznünk a végén, hiszen 5 ponttal vezettünk az utolsó percben. Sajnos ez így alakult.

 

Az ELTE elleni mérkőzésen a zónavédekezés hozta meg a győzelmet. Gyakran használjátok ezt a védekezési sémát?

Sokszor használjuk igen, főleg azok a csapatok ellen, akik gyengén dobnak kintről. De sokszor váltogatjuk a védekezésünket, ez a meccstől, az ellenféltől és attól is függ milyen napot fogunk ki.

 

A vasárnapi, Kiss Lenke Kosár Suli elleni mérkőzés pedig a szó legszorosabb értelmében egy labdás meccs volt. Ilyen kiélezett mérkőzésre számítottatok?

Mint ahogy említettem, tudtuk mire számítsunk a Kiss Lenke ellen, készültünk is erre. Ez most ennyire volt elég.

 

Végezetül, hogy folytatódik a bajnokság, illetve van már hír az Egyetemi Bajnokság keresztjátékáról?

Annyit tudunk, hogy valószínű a Közgáz csapata ellen fogunk játszani, időpont viszont még nincs, mivel Keleten vannak még elmaradt mérkőzések.


« Vissza az előző oldalra!


Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület - Magyar