Jó hangolás a Futófesztiválra!

2019. szeptember 14., 15:14
A SZoESE hosszútáv futói győzelmekkel hangolnak a jövőheti Schaeffler Savaria VI. Futófesztivál Szombathelyre!

Kettős SZoESE győzelem, Purgai Evelyn és Kívés Bendegúz győzött a História futáson

Kőszeg legnagyobb létszámú sporteseménye a História Futás, így a SZoESE sem maradhatott ki belőle. Az elmúlt évek tapasztalatai és sikerei miatt döntött úgy Kívés István, hogy ismét rajthoz küldi versenyzőit.  Az idén azonban minden tekintetben sikerült felülmúlni a korábbiakat. Purgai Evelyn az abszolút női, Kívés Bendegúz pedig az abszolút férfi mezőnyben tudott diadalmaskodni. Bendegúzt egykori edzéstársai és barátai közelítették meg a legjobban, akik Németh Parkett néven alkottak 3x1 körös váltót. Utánpótlás versenyzőnk, Tóth Juhász Eszter szerepelt is remek teljesítményt nyújtott, korosztályában másodikként ért célba.

Remek teljesítmény Budapesten!

A Wizz Air Budapest Félmaraton keretében rendezték meg a Félmaratoni Országos Bajnokságot, így közel 15 ezer fős tömeg első sorából rajtolva szállhattak versenybe az igazolt versenyzők a bajnoki érmekért, címekért. A szervezők ismét remek útvonalat álmodtak meg a versenyzőknek. Az ELTE Kampusz és környéke adott otthont a versenyközpontnak, majd a környékbeli hidakon is átfutva, Budapest látványosságai mellett elhaladva teljesítette a mezőny a 21.1 km-es távot.

Kívés István edző: A korábbi évek során már jól szerepeltünk ezen a Bajnokságon, ezért - az már szokás a versenyek előtt - izgatottan silabizáltuk a nevezők névsorát. A nevezők függvényében vettük számba az esélyeinket, építettük fel az egyéni stratégiákat: Horváth Gyuri legyen partiban az abszolút 1-6 helyért, vagy akár a dobogóért, Jacsev Samu pedig nyerje meg az U 23-at. Emellett mind az abszolút, mind az U23 csapatot dobogóra vártuk. A prognózisunk szinte 100 %-ban bejött. Horváth Gyuri egyéni csúcsbeállítással 4 lett (68:17), Kovács Attila óriási, másfél perces új egyéni csúccsal (69:33) meglepetésként hatodikként ért célba, Jacsev Samu 72:11-el (egyéni csúcs) megnyerte az U23-at (absz. 12.). Ők így hárman a BEAC-tól csak 27 másodperccel lemaradva abszolútban ezüstérmesek lettek a VASAS előtt. Samu pedig Petrovics Alexxel és Borbély Sanyival alkotott trióval U23-as Csapatbajnoki címet is szerzett, megelőzve a BEAC-ot és a VEDAC-ot.

Legközelebb hazai pályán a 10 km-es OB-n, szeptember 22-én állnak rajthoz a SZoESE sportolói, kiegészülve a leány versenyzőkkel.


« Vissza az előző oldalra!


Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület - Magyar