Jótékonysági tornán járt kispályás labdarúgó csapatunk!

2019. február 01., 09:14
Megkezdte a felkészülést Prof. Dr. Veress Márton együttese!

 

Kint röpködnek a mínuszok, esik a hó, ám ez nem gátolja kispályás labdarúgó csapatunk felkészülését a 2018/19-es tavaszi szezonra való felkészülésre. Nagyon komoly célokat tűztek ki maguk elé Prof. Dr. Veress Márton fiai, hisz a cél az ősszel megszerzett bajnoki cím megvédése.


Nem sok időt kaptak a srácok a pihenésre, - többen is nagy pályán is szerepelnek - már január közepétől megy a munka. A sok edzés mellett, szükség van a mérkőzés rutin visszaszerzésére is. Ezt a célt szolgálta a Toronyi Jótékonysági Kupa. 2019.01.26-27. között 8 mérkőzést játszottak le Töreki Amandék, ami nagyon erőltetett menet volt számukra. A tornán 16 csapat vett részt, ahol az előkelő harmadik helyet sikerült megszerezni csapatunknak. Külön ki kell emelni, hogy ezt a nagy terhelést 8 játékossal tudták teljesíteni, volt, aki betegség, sérülés miatt, vagy épp munkhelyi elfoglaltságából adódóan nem tudott a csapattal lenni.


Az jól látszott a fiúk játékán, hogy még a felkészülés elején vannak, és rányomta a bélyegét, hogy 8 mérkőzésen 8 játékost tudott rotálni a vezetőedző. A pánikra viszont nincs ok, sok idő van még a tavaszi rajtig és több kulcsjátékos is hiányzott Veress Márton keretéből. Összességében jól szolgálta a torna a csapat felkészülését és nagyon örülünk a megszerzett 3. helynek - értékelt Töreki Amand.

A srácokra még rengeteg edzés és a tavaszi félév vár a szezon kezdetéig, ehhez kívánok jó munkát és kitartást! Szép volt fiúk!


« Vissza az előző oldalra!


Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület - Magyar