Kemény napok előtt Uszkai Dóriék!

2018. március 05., 11:19
A csapat centere szeretne ma egy szoros mérkőzést játszani.

 

Nem vagytok könnyű helyzetben, pénteken egy pesti tornán vetettek részt, ma szintén Budapestre utaztok, szerdán pedig Zalaegerszegen léptek pályára.

Bizony, nem unatkozunk. Viszont végre volt egy szabad hétvégénk.
 

Milyen volt a pesti torna, jól szolgálta a felkészüléseteket?

3 mérkőzést játszottunk pénteken a KEK-en (Kárpát-medencei Egyetemek Kupája), 2 nemzetközi és 1 magyar csapat ellen. Az első mérkőzést a marosvásárhelyiekkel játszottuk, amit szoros küzdelem után sikerült az utolsó percben megnyernünk. A Semmelweiss és a Kolozsvár csapata ellen fölényes győzelmet arattunk. Jól éreztük magunkat a tornán és gyakorlásnak is jó volt.

 

Ha jól a tudom az ELTE-vel alkottatok egy vegyes csapatot. Sikerült az összeszokás?

Az eredmény is mutatta, hogy jó csapatot alkottunk közösen. Sikerült hamar összeszokni, jól kiegészítettük egymást, úgy gondolom! Szombaton a döntőn mi már nem tudtunk részt venni sajnos, ahol végül sikerült az 1. helyet megszerezni.

 

Ma ismét egy pesti túra vár Rátok, ám egy jóval erősebb csapattal fogtok találkozni. A TFSE csapata az esélyesebb a mai összecsapáson?

TF fölényesen vezeti a tabellát, ők az esélyesebbek.
 

Mivel tudnátok meglepni Őket?

Egy jó védekezéssel szeretnénk megakadályozni a nagy különbséget.




« Vissza az előző oldalra!


Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület - Magyar