Kerekes Gáborékra két nap alatt két mérkőzés vár!

2018. március 11., 11:31
A center bízik a jó szereplésben.

 

Nem a pihenésről fog szólni ez a hétvége. Szombaton edzés vasárnap NB2-es, hétfőn pedig egyetemi bajnoki mérkőzés vár Rátok.

Így van. Ezen a hétvégén nem a pihenésé lesz a főszerep. De a csapat hozzá van szokva ehhez a fajta terheléshez.

 

Kedden pedig volt egy mosonmagyaróvári mérkőzésetek, ahol végig szoros végjátékban tudtatok nyerni.

Véleményem szerint nem véletlenül tart ott a csapatunk ahol, mi továbbra is megpróbáljuk megtenni azt, amit elvárnak tőlünk.

 

Milyen passzban van a társaság?

A kedden lejátszott meccs mindannyiunkat ráébresztette, hogy szükségünk van arra a rutinra, időre, és talán hozzáállásra is, mely a meccsen nyújtott teljesítményünket megalapozza. Azon a napon alapból késve érkeztünk (körülbelül 10-15 percünk volt bemelegíteni), valamint nem szeretnék senki nevében nyilatkozni, de talán nem is a legjobb hozzáállással álltunk neki a megmérettetésnek. A végére viszont összeszedte mindenki magát és sikerült győzelmet aratni ismét.

 

A sorsolás fintora, hogy a vasárnap az NB II-es bajnokságban ugyanúgy az Óvár csapatával mérkőztök meg. Lesz különbség a két mérkőzés képe között?

Úgy gondolom, hogy nincs ok a panaszra, mindenki várja a mérkőzéseket, és készül fejben rájuk. Hát reméljük, hogy lesz :). Csak elcsépelten tudok megfogalmazni, de komolyan kell venni az Óvárt. Nagyon hajtós, küzdős csapatról van szó.

 

És ugye a játékos keretekben is lesznek változások, mert a keddi egyetemi mérkőzés szereplői közül nem lépnek pályára különböző okok miatt.

A két különböző bajnokság időpontjai miatt tőlünk is esnek ki játékosok. Ehhez azonban mi hozzá vagyunk szokva. Nem hinném, hogy ez ma hátrányt fog nekünk jelenteni. Kérdés, hogy a tőlük kieső mezőny játékosok mennyire határozzák meg az Óvár játékát.

 

Hétfőn a SMAFC csapatát fogadjátok, mik az előjelek?

A Smafc számunkra mindig egy kellemetlen csapat, jó támadóerővel. A mester az utóbbi időben nagy hangsúlyt fektet a védekezésre. A tegnapi edzésen is a váltásokat, rotációkat vettük át ismét, amelyek eddig nem voltak a legtökéletesebbek.

 

Ott ugye 84-73-as vereséget szenvedtetek, lesz miért visszavágnotok.

Lesz bizony. Ott a meccs nagyobb részében mi vezettünk, de a végén ismét elkövettük a hibát, hogy elkezdtünk a játékvezetéssel foglalkozni, ezért a koncentrációból is sokat vesztett a csapat, mely a meccs rovására ment. Kéri Péter külön felhívta az edzés végi megbeszélésen a figyelmet arra, hogy ilyen ne történjen a továbbiakban.

 

Milyen mérkőzésre számítasz?

Küzdelmes mérkőzésre számítok, de hazai pályán mindenképpen mi fogunk nyerni. ;)


« Vissza az előző oldalra!


Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület - Magyar