KÉTSZERES HOSSZABBÍTÁS UTÁN NYERTÜNK PÉCSEN!

2017. október 23., 08:18
PTE-PEAC - SZOESE 84:98 (17-14; 16-17; 18-28; 18-10; 10-10; 5-19) férfi NB2-es kosárlabda mérkőzés

A héten másodszor utaztunk Pécsre, csak most NB II-es rangadó várta a csapatot. Az elmúlt évből jól ismertük az ellenfelet de a nyáron Ők is több helyen átalakultak.
Álmosan kezdtük a meccset és a negyedik percben már 8:0 volt az eredményjelzőn. Kéri Péter ekkor magához rendelte a csapatot. Az időkérés alatt sikerült rendezni a sorokat és a negyed végén már csak 3 ponttal vezetett a hazai gárda.
A második játékrészt jól kezdte a csapatunk és hamar átvette a vezetést.Ezután azonban egy 12:0-ás hazai "futás" következett és már is fordult az eredmény. A félidő előtt Tóth D. és Mészáros M. tripláival sikerült visszazárkózni a vendéglátókra. A két pontos előny kevés volt a PEAC-nak, hogy nyugodtan mehessenek a nagyszünetre.
Ez érződött is a harmadik játékrész elején, lassan átvettük a játék ritmusának az irányítását. Elsősorban a támadó játékunk javult fel és 8 ponttal tudtunk vezetni a záró etap előtt. 
A záró negyedet azonban nagyon gyengén kezdte a csapat. 6 perc alatt csak 2 pontot tudtunk szerezni így át is vették a vezetést a hazaiak. Végül szintén Tóth és Mészáros pontjaival sikerült hosszabbításra menteni a meccset.
Az első ráadásban gyorsan elhúztak a hazaiak de Tóth Dávid dudaszó előtt 1 másodperccel dobott triplájával újabb hosszabbítás következett.
Itt viszont már nem ismertünk "kegyelmet", a csapat szinte extázisban védekezett és könnyű kosarakat szerezve hamar eldöntöttük a meccset. Végül megérdemelten és nagyot küzdve 14 ponttal tudtunk győzni egy kiváló csapat otthonában.


« Vissza az előző oldalra!


Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület - Magyar