Kettős rangadó az egyetemi kosárlabda bajnokságban!

2019. március 13., 08:49
Nem akármilyen mérkőzések lesznek március 18-án!

Élesedik a helyzet a női- és férfi kosárlabda Egyetemi Bajnokságban. Már csak három – három mérkőzés van hátra az alapszakaszból, hogy aztán kezdődjön a rájátszás. Az előttünk álló SZoESE – Corvinus rangadó, mindkét nemnél komoly jelentőséggel bír, bár a célok mások. Jakubovics Dóriék 4 győzelem és 5 vereséggel a legjobb esetben a nyugati harmadik helyet csíphetik el. Kéri Péter férfi csapata pedig egy esetleges hétfői győzelemmel egy komoly vetélytársat szakíthatna le magáról a nyugati első helyért vívott harcban. Mi várható ennek fényében március 18-án, hétfőn 17:30-tól az Egyetemi Sportcsarnokban? Mindjárt megtudjátok!

 

A SZoESE női kosárlabda csapata évek óta a nyugati csoport meglepetés csapata. Szabó László játékosai a szó legszorosabb értelmében képesek bárkit megverni és bárkitől kikapni, ami sajnos idén is jellemezi Jakubovics Dóriék játékát. Nagyon rossz szériában vannak, amiből talán épp a Corvinus elleni rangadó tudja kizökkenteni Őket. A jelenleg holtversenyben harmadik helyen álló hazai alakulat, a MEFOB négyes döntők állandó résztvevőjét fogadja, akik idén is egyszer kaptak csak ki. A két csapat őszi mérkőzésén is sima 30 pontos győzelmet szerzett a Corvinus gárdája, ám a történeti hűséghez tartozik, hogy félidőben még egál volt az eredmény.

A hétfői mérkőzés mindkét félnek nagyon fontos megmérettetés lesz, hisz egy hazai győzelem lépés előnyt jelentene a harmadik helyért vívott harcban. A Corvinus pedig a nyugati csoportelsőségért küzd és szeretne minél tovább életben maradni. A vendégeknél több, másodosztályban is jelentős szerepet betöltő játékos szerepel, közülük Doktor Anna emelkedik ki, aki a csapat legnagyobb vezére. Mellette még Szammer Anett állandó pontfelelőse a vendégeknek, így Szabó Lászlóéknak Őket kell kikapcsolni, hogy sikeresek lehessenek. Hazai oldalon a legnagyobb felelősség az Universiádé válogatott Jakubovics Dórin van, aki a pálya mindkét oldalán legfontosabb tényezője a SZoESE csapatának. A nyáron meghívót kapó irányító 15 pontja mellé 6 lepattanót 6 gólpasszt és 3 szerzett labdát is felmutat a statisztikai lapon. Remélhetőleg teljes kerettel tudnak a lányok pályára lépni és akkor Fekete Tünde (17 pont / mérkőzés) és Plózer Petra (18.3 pont / mérkőzés) is a csapat sikeréért tud küzdeni.

Este 8 órakor – rögtön a női mérkőzés után – kezdődik a férfi összecsapás, ahol az I. helyezett fogadja a III. helyen álló budapestieket. Horváth Csabáéknak szakmai és érzelmi jelentőséggel is bírni fog a Corvinus elleni rangadó. A vendégcsapat egy nagyon jól felépített, hajtós, rohanós gárda, ahol van jó center és irányító egyaránt. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy hatan is 10 pont felett átlagolnak, sosem lehet tudni, ki fog épp előlépni a csapatból.  A hazai alakulat pont a Corvinus gárdájától kapott ki ősszel – ami a csapat eddig egyetlen veresége – 83-63 arányban, tehát lesz miért visszavágni. Az akkori vereség összerántotta a csapatot és az óta zsinórban hatszor hagyhatták el győztesen a pályát. A siker kulcsa általában a jó védekezés és az abból szerzett könnyű gólok jelentik. Mészáros Mátéék átlagban 61 pontot kapnak, míg 93 pontot szereznek, legutóbbi Mosonmagyaróvárról is 49-89 arányban hozták el a győzelmet jelentő két pontot.

Egy biztos mindkét mérkőzés nagy izgalmakat rejt magában, mind női, mind férfi vonalon revansot akar venni a hazai alakulat! A hétfő estét a kosárlabdán kívül Kövecses Patti által edzett SEK DANCE CREW is színesíteni fogja. Gyertek ki minél többen és zúgjon a SZoESE rigmus az Egyetemi Sportcsarnokban!

Hajrá SZoESE!


« Vissza az előző oldalra!


Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület - Magyar