Meg van a 11. győzelem is!

2018. január 15., 09:04
Sikeres idegenbeli szereplés fiú kosarasainktól!

 

A mérkőzésről Kéri Péter véleményét kérdeztük.

"Az előzetes várakozások és a Kozármisleny játékoskerete alapján nehéz mérkőzésre számítottunk. Ennek megfelelően koncentráltan kezdte a csapat a mérkőzést. 4-5 percig felváltva estek a kosarak, ezt követően azonban összeállt a védekezésünk és ennek köszönhetően jobb lett a támadójáték ritmusa is és egy 14-0-s rohanással magabiztos előnyt alakítottunk ki.
A második játékrész forgatókönyve hasonlóan alakult kiegyenlített kezdés után egy 11-0-át hoztunk össze és 20 pont fölé növeltük az előnyünket. Végül 24 pontos vezetéssel várhattuk a második félidőt.
A harmadik negyed 3. percében már 31 pont volt az előnyünk azonban ekkor megtorpant egy kicsit a csapat támadójátéka és védekezésben is sokat hibáztunk. Egy időkéréssel sikerült megnyugtatni a csapatot és 22 pontos előny birtokában kezdhettük a záró 10 percet. Ebben a negyedben minden játékos bőven kaphatott lehetőséget és sikerült így is tovább növelni az előnyünket.
Végül megérdemelten 28 pontos győzelmet arattunk egy kiváló ellenfél otthonában amit annak köszönhetünk hogy a mérkőzés nagy részében fegyelmezetten betartottuk az előzetesen megbeszélteket."

 

Kozármisleny FONTI-FIVE Petőfi SE-SZoESE 53-81 (11-25; 10-20; 19-17; 13-19)

 

SZoESE: TÓTH D. 12/6; MÉSZÁROS M. 14/6; FÖLDESI M. 14; KARAGITY M. 14; PERÁK D. 8;

Cs.: Vicze K. 6; Gábor M. 5/3; Szabó B. 6; Kerekes G. 2; Balogh R. -;

Edző: Kéri Péter

Az Kozármisleny legjobb dobói: Sipos Á. 14/3; Takács A. 13; Novák P. 13/3;


« Vissza az előző oldalra!


Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület - Magyar