Meg van az első vereség Kéri Péter csapatának.

2017. október 26., 08:53
A csapat irányítóját, Tóth Dávidot kértük, értékelje a mérkőzést.
  1. 13 győztes meccs után meg van a csapat az első veresége, milyen érzés volt vesztesként levonulni a pályáról?

Nehéz egy ilyen meccs után mit mondani. Sajnos, ha ezt a mérkőzés 3 napig játsszuk, akkor is vesztesként hagyjuk el a pályát. Nem a vereség, inkább a mutatott játék miatt lehetünk csalódottak. Ezen a meccsen kijött minden hibánk, amit a SMAFC könyörtelenül kihasznált, szeretnék is gratulálni nekik. Sosem jó veszíteni, de vannak szerethető vesztesek, mi tegnap erre a címre sem szolgáltunk Rá. Igen a felkészülési meccseket beleszámolva már 13-nál jártunk sajnos nem tudtuk tovább növelni ezt a számot. Minden sorozat egyszer véget ér, de azért küzdünk, hogy a legfontosabb meccseken, győztesen hagyhassuk el a pályát.

 

  1. Mit gondolsz, mi volt az oka a vereségnek?

Mondhatom, hogy szokásunkhoz hűen ismét lagymatagul kezdtük el a mérkőzést, ami inkább a védekezésen látszódott meg. Az egy félidő alatt kapott 50 pont megengedhetetlen, sajnos nem voltunk elég élesek.Érződött Gábor Máté hiánya is, aki sérülés miatt nem tudott a csapat rendelkezésre állni, innen is szeretnék mihamarabbi felépülést kívánni neki. A hátrányt gyorsan akartuk ledolgozni, ami miatt görcsössé vált a játékunk, gyakran erőlködtünk, ám mindez azért volt, mert kerestük azt az embert, aki meg tud indítani Minket. Tegnap ez nem jött össze.

 

  1. Sportkörökben él az a mondás, „a vereségből lehet a legtöbbet tanulni”, egyetértesz ezzel az állítással?

Teljes mértékben, nem lehet 100%-al végig koncentrálni egy évet, „kellenek” ezek a vereségek, hogy tűzben tartsa a társaságot. Ilyenkor mutatkozik meg, mennyire vagyunk csapat, mennyire van együtt a társaság. Úgy gondolom, pont jókor jött ez a pofon, hisz még nagyon a szezon elején vagyunk, van időnk javítani. A következő hetekben, hónapokban azon leszünk, hogy mindent megtegyünk céljaink eléréséhez.

 

  1. Legfontosabb meccsek, célok, mire gondolsz?

Májusban, térjünk majd vissza erre a kérdésre, akkor szívesen választ adok rá. ;) Nagyon átalakult a keretünk, sok az új-, illetve régi-új arc. A csapat környékén nagyon sokan mondják, hogy nagy potenciál van bennünk. Én ezekkel „jóslatokkal” mindig óvatosan bánok, úgy gondolom, hogy az életben, így a sportban is mindent ki kell érdemelni, meg kell küzdeni érte. Tény, hogy sokra hivatott keretünk van, de ez nem elég, nagyon hosszú út áll még előttünk sok bukkanóval, mint a tegnapi meccs. Jól kell venni, ezeket az akadályokat és, akkor a szezon során büszkén viselhetjük a SZoESE mezét.

 

  1. Hogyan tovább, mi a legközelebbi állomás?

A legközelebbi állomás? Ma este 19.00-kor az egyetemi sportcsarnokban edzés :D. Viccet félretéve szombaton fogadjuk a Siófok csapatát az NB2-es bajnokság keretein belül, majd hétfőn hazai közönség előtt is bemutatkozik egyetemi csapatunk. Előre elárulhatom, hogy egyik mérkőzés sem lesz könnyű, de úgy fogunk pályára lépni, hogy bebizonyítsuk, tanultunk a tegnapi mérkőzésből.  Aki kijön majd ezekre a meccsekre, egy egymásért küzdő csapatot fog látni, ezt megígérhetem. 


« Vissza az előző oldalra!


Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület - Magyar