Megőrizte hazai veretlenségét Kéri Péter gárdája!

2019. február 10., 08:14
Fontos győzelem a férfi kosárlabda Egyetemi Bajnokságban!

 

A napokban már olvashattátok, hogy nem akármilyen rangadóra készül a SZoESE férfi kosárlabda csapata. A két bajnokságban is pallérozódó egyetemisták a Magyar Egyetemi és Főiskolai Bajnokság (MEFOB) nyugati csoportját veretlenül vezető BME-t fogadták 2019.02.06-án. Nagy volt a tét, hisz egy esetleges hazai győzelem a nyugati csoport első helyét jelentette volna Mészároséknak. Nagy küzdés, szép megmozdulások, szoros végjáték és a legfontosabb SZoESE győzelem, ezek kerültek a mérkőzés margójára.

SZoESE 79 – 69 BME

(21-17; 15-20; 21-13; 22-19)

A statisztikai lapot böngészve a laikus szurkoló is láthatja, hogy egy igazi brusztolós kosárlabda mérkőzésnek adott otthont a Károlyi Gáspár tér 4 alatt található Egyetemi Sportcsarnok. A hazai gárda bár négy negyedből hármat is megnyert, nem dőlhetett hátra egy pillanatra sem, mert az ellenfél szorosan tapadt rá az egész mérkőzés alatt. Kéri Péternek ráadásul nem volt 100 % - os a kerete. Werner Viktor ’A’ csoportos kötelezettsége miatt nem tudott a mester rendelkezésére állni, míg Sinkovits Dániel sérüléssel, Horváth Csaba pedig betegséggel vállalta a játékot.

A keret hiányossága a csapat támadó játékának minőségére nyomta rá jobban a bélyegét. Horváth Csabáék néha egy maguk osztanak ki 12 gólpasszt egy adott mérkőzésen, most 40 perc alatt sikerült ennyiszer kihagyhatatlan helyzetbe hozni társaikat. Az összképet módosíthatta volna, ha a SZoESE „SZoESE” szinten – 35-40%-os triplamutató – dobja a hárompontosokat. A szerdai mérkőzésen 22 próbálkozásból 5 ért célba, ami a BME szoros, jó védekezésesét dicséri.

A védekezés akarat kérdése, mondta már megannyi edzőlegenda és ez ismét megmutatkozott. Nem volt szép támadójáték, nem volt extra dobóteljesítmény sem a hazai gárdánál, de remek védekezésükkel 69 ponton tartották a Nyugati csoport elsőhelyezettjét. Kétszer annyi – szám szerint 12 – labdát szereztek, így megannyi könnyű kosárral demoralizálták ellenfelüket Mészáros Mátéék. Jutalmuk a szezon 7. győzelme lett, amivel megszerezték a csoport első helyét is. A neheze még hátra van, a tavasz folyamán, még fogadják a Corvinus – eddigi egyetlen vereségüket Budapesten szenvedték el – csapatát, utaznak a BME, MOGAC otthonába. Lesz még bőven feladata Kéri Péter csapatának.

Még adós vagyok a mérkőzésen nyújtott egyéni teljesítményekkel. Vendég oldalon a BME centere Tóth Lóránt nyújtott kiemelkedőt, 18 pontja mellé leszedett 7 lepattanót is, míg Fehér Ákos dupla-duplát (két statisztikai mutatóban is legalább 10 egységet szerez) ért el 13 pontjához 10 lepattanó társult, így 39 perc játékidő alatt 20-as teljesítményindexszel zárt. Hazai oldalon már meg sem lepődünk, hogy Mészáros Máté ismét ponterős játékkal vezette győzelemre a SZoESE-t, 20 pontot szerzett, úgy, hogy 11-szer próbálkozhatott a büntetővonalról, ahonnan hidegvérrel 9 – et értékesített is. Czukor Bence pedig ott folytatta, ahol Pécsett abbahagyta 32 perc alatt 37 – es teljesítményindexet ért el egy erős 27 pontos 10 lepattanós dupla – duplával.

Folytatás: 2019.02.12 20:15 SZoESE - SMAFC

Szép volt fiúk!


« Vissza az előző oldalra!


Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület - Magyar