Megrendezésre került az I. SEK Race!

2018. április 27., 11:47
Egyetemünk sajátos akadály versenyén sokan rajthoz álltak!

 

A szakmai nap egyik meghatározó programja a SEK RACE, az egész campust behálózó akadályverseny volt. Összesen 18 akadályt kellett leküzdeni a résztvevőknek. Egyéniben és 3 fős csapatokban lehetett versenyezni. Egyéni indítással, 3 percenként rajtoltak.

A 3 fős csapatban legalább egy leánynak kellett lenni. A csapatból egy akadályt csak egy versenyzőnek kellett teljesíteni, de együtt kellett haladni. A rajt és a cél a Sportcsarnokban volt, ahol a kifelé menő sorban is és bejövőben is 3-3 akadályt kellett leküzdeni .

A futófolyosón és az udvaron 4-4, a tornateremben pedig 2 feladat volt. Az A épületben a 3. emeletre súlyokat kellet fel és lecipelni. Látványos függeszkedések, kúszások, mászások, dobások, cipelések és íjászkodás voltak. A tornateremben például trambulinon kellett ugrálni és megérinteni egy felfüggesztett csengőt. A cél a csarnokban volt és ott is csengőt kellett érinteni kötélmászás végén.

Koltai Miklós, Kívés István, Hurtik Péter, szervezők:

„A pálya teljesítése a nagyon komoly kihívást, ezzel együtt óriási élményt is jelentett a résztvevők számára. A legközelebbi alkalommal a közönség érdekében  igyekszünk a feladatokat még inkább koncentrálni.

 Az egyes programelemeket a sportszakos hallgatók kontrolálták. Kiválóan bíráskodtak és nagyszerűen üzemeltették a versenyirodát.”

 

Eredmények:

Egyéni verseny:

Férfi verseny

  1. Kívés Bendegúz 11:31
  2. Szita Péter 11:40
  3. Petrovics Alex 11:43
  4. Vincze Gergely 14:03
  5. Tömböly Dániel 14:32
  6. Lelkes András 15:53
  7. Rédecsi Bence 17:03
  8. Németh András 17:14

Női verseny:

  1. Antal Viktória  21:10

Csapatverseny:

  1. TRIÁSZOK 9:40
  2. KEMA 12:35
  3. SEK-ből Szájba 12:45
  4. Szép Virágok 13:19
  5. Kicsi a Bors de Kicsi 13:25

« Vissza az előző oldalra!


Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület - Magyar