Méltóan zárult az őszi félév Szakmai Napja!

2018. december 04., 10:03
Hallgatókat, a Szakest szervezőit kérdeztük a lassan "két hetes" eseményről!

 

Túl az első szervezőként megélt Szakesteteken! Lesz második?

Juci: Lehet róla szó :D!

Patti: Én szeretném, igen. Ha lesz rá lehetőség, akkor ismét belevágnék, és akkor újra találkozhatnánk, de akkor már a tavaszi félévben! ;)

Viccet félretéve, így 2 hét elteltével, milyen érzésekkel tekintetek vissza rá?

Juci: Nagyon jó érzéssel, mivel a Szakest óta csak pozitív visszajelzéseket kapunk. Talán jobban is sikerült, mint gondoltunk, de ehhez a tanárok és a hallgatók hozzáállása kellett. Illetve a támogatóké. Itt szeretném újra megköszönni mindenkinek, aki részt vett bármilyen formában a Szakesten, vagy annak szervezésében!

Patti: Még ma is mosolygok azokon a pillanatokon amiket ott átéltünk. Imádtam azt az energiát, atmoszférát, ami az oktatókból, hallgatókból áradt! Ezenkívül pedig nagyon sok pozitív visszajelzést kaptunk/kapunk a folyosókon legyen szó bárkiről. Köszönettel tartozunk a SzoESE-nek és Hurtik Petinek, aki bízott bennünk, a Maxxx clubbnak és a stábnak, illetve Horváth Emilnek a Ziccer Teamsport vezetőjének, és persze mindenkinek, aki eljött, mert Nélkülük nem sikerült volna ilyen jól!

 

Azért ne menjünk el amellett, hogy a Szakestet megelőzi egy Szaknap is. Hallgatóként, hogy tetszett az idei?

Juci: Érdekesek voltak az előadások és egy kicsit más volt, mint az eddigi években. Sajnálom, hogy nem tudtam meghallgatni néhány TDK előadást, viszont tudom, hogy ezt csak így lehet megoldani, mivel idén nagyon sokan adtak elő (számszerűen 22 előadás volt 4 szekcióban).

Patti: Délelőtt folyamán részt vettünk az előadásokon, ami szerintem idén különlegesebb volt, mint a tavalyi. Például a videobeszélgetés Kapás Bogival az nagyon tetszett, igazi kuriózum volt. Én őszintén bevallom, bár végig ott voltam a Szaknap délelőtti programjain, de az agyam egész idő alatt a Szakesten „pörgött”, hogy minden jól menjen. Nagyon izgultam az este miatt…

A Szakesten kívül, volt olyan része a Napnak, amit ki tudnátok emelni?

Juci: Az összes előadás érdekes volt, amit kiemelnék az a kerekasztal beszélgetés az élsportolóinkkal. Büszkék lehetünk rájuk és jó volt hallani, ahogy meséltek egy kicsit az életükről. Nagyon élveztem, hogy megismertem mindennapjaikat, hogy készülnek fel egy versenyre, vagy épp ugyanarra ZH-ra, mint én. Úgy gondolom, hogy ez a kis fél órás beszélgetés is már közelebb hozott minket egymáshoz, hisz Ők is az ELTE PPK Sporttudományi Intézet Szombathely falain belül töltik mindennapjaikat.

Patti: Nekem lét elemem a mozgás, így én a délutáni programot emelném ki. Persze nagyon tetszettek a délelőtti előadások, de ahogy már mondtam, ott volt időm gondolkodni a szakesten… Az elsősök sorversenyének – Szaknap délutáni programja - is „szerves” része voltam, közös bemelegítést tartottam nekik. Végül is ez is egy módja a közösségépítésnek, hisz kötetlen formában, játékos módon versenyeznek az elsősök. Szaktársaimmal tavaly mi is nagyon „éltük”, sokat nevettünk közben, bízom benne, hogy az idei elsőévesek is hasonlóképp emlékeznek vissza majd.

Végezetül, mennyire volt más szervezőként részt venni a Szakesten?

Juci: Stresszesebb, talán ez fejezi ki a legjobban. Viszont ahogy vége lett a feladatoknak és átadtuk a nyereményeket megkönnyebbültünk. Utána mi is ugyanúgy el tudtuk magunkat engedi, mint a többiek. Jött a megérdemelt pihenés és koccintás :D

Patti: Teljesen más volt. Tudtuk, hogy figyelni és kontrollálni kell az egész estét, valamint pörgetni az eseményt, hogy ne legyen túlságosan vontatott. A végére nagyon elfáradtunk, de szerintem Juci nevében is mondhatom, hogy nagyon jól éreztük magunkat és tavasszal újra nekivágnánk, ha van rá igény.


« Vissza az előző oldalra!


Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület - Magyar