NB2-ben javíthat Kéri Péter csapata.

2017. november 24., 10:58
Gábor Máté beszélt az esélyekről.

 

Hétfőn fájó vereséget szenvedtetek Sopronba, azóta sikerült rendet rakni a fejekben?

Én úgy érzem, hogy sikerült. A mérkőzés után volt egy megbeszélésünk, összeültünk és rendeztük a sorainkat.

 

Mondhatjuk, hogy az egyetemi bajnokság botlásai nem látszanak az NB2-es bajnokságban. Mi lehet ennek az oka?

Az NB2-es bajnokságban jobban ki tudjuk használni a gyorsaságunkat, fizikai képességeinket, ez lehet a siker kulcsa. Az egyetemi bajnokság az idei évben sok jó, szinte azonos képességű csapatból tevődik össze, itt már jóval nehezebb dolgunk van, de igyekszünk itt is felvenni a ritmust, és a lehető legtöbbet kihozni magunkból.

 

Holnap az NB2 középmezőnyébe tartozó Kaposvárt fogadjátok. Minden adott, hogy ismét a győztes útra lépjetek?

Egész héten jó ritmusban tudtunk készülni, sérülés sem hátráltatja a csapatot, és a hétfői vereségen túllépve, jó a hangulat a csapatnál. Egyszóval, minden adott, hogy holnap győztesként hagyjuk el pályát.

 

Mit kell, ehhez megvalósítani a pályán?

Mindenképpen a védekezés lesz az alap a sikerhez. Ha a saját palánkunk alatt tudjuk rendezni a sorokat, abból jönni fognak a jó ritmusú, pontos támadások, és biztos vagyok benne, hogy a meccs végén mi örülhetunk.


« Vissza az előző oldalra!


Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület - Magyar