Nem jött össze a legjobb 4!

2018. június 11., 13:10
Vereséggel zárta a szezont a Kéri csapat.

Nagyszámú közönség gyűlt össze a pénteki (2018.06.01.), 19.30-kor kezdődő NB II-es rájátszás második mérkőzésén, ahol a SZoESE a Szent Pál Akadémia Cserpes Trudi vendégeként lépett pályára. Csapatunk megnyugtatónak mondható 16 pontos előnnyel várta az összecsapást, amit az első, szombathelyi mérkőzésről „hozott” magával a Kéri legénység.

Ahogy már a hazai mérkőzésen tapasztalhatták a SZoESE kosárlabdázói, egy nagyon harcos, a meccset soha fel nem adó csapathoz látogatnak, ahol az a bizonyos 16 pont veszélyben foroghat. Mészáros Mátéék ennek megfelelően készültek fel a mérkőzésre, amit jól is kezdett. A vendégcsapat gyorsan szerzett 6 pontjára csak két egységgel tudott válaszolni a vendéglátó. Már ekkor is érződött, mekkora a tét, erre még a hazai szurkolók buzdítása is rátett, nagyon jó hangulatú volt végig a mérkőzés. A kezdeti SZoESE előnyt, aztán SZPA kosarak nullázták le, majd szép lassan 10 pont környékére nőtt a különbség. Ekkor Kéri Péter magához hívta játékosait, ám Ő sem tudta felrázni a csapatot, így tudta tartani előnyét a sokkal jobban küzdő hazai gárda. A Cserpes Trudi által támogatott csapat minden labdáért kúszott-mászott, nagyot fordult a kép a két találkozó között.

A második negyed is az SZPA szájíze szerint alakult. A SZoESE nemhogy csökkenteni tudta volna hátrányát, hanem már a 20 pontos különbséget karcolta az eredmény. Ekkor váltott zónavédekezésre a SZoESE, amit az elején 2-3 alkalommal lefűzött az extázisban játszó hazai csapat. Támadásban nem tudott pontos, szervezett támadásokat vezetni a Tóth Dávid által irányított gárda, gyakran maga az irányító hozott rossz döntést, aminek árát a csapata fizette meg. Ezt kihasználva a Szent Pál Akadémia csapata 20 pontos előnnyel vonult az öltözőbe.

Lefele néző tekintetetek, semmibe bámuló játékosok, így nézett ki a SZoESE kispadja. Teljes tanácstalanság jellemezte az első félidőjét a nyugati bajnokság második helyezettjének. A vérzést sikerült elállítani és egy egál harmadik negyedet tudtak kihozni magukból a fiúk, így elérték, hogy még nem dőlt el a továbbjutás a negyedik negyed előtt.

Az utolsó játék rész is szépen lassan csordogált, amikor aztán történt valami. Összeállt a védekezés, néhány labdaszerzés, extra dobások és máris „csak” 16 pont volt a hátrány, tehát összetettben ismét egál volt a két csapat között. A hazai edző gyors időkéréssel próbálta meg felrázni a csapatát, ami sikerült is, tudták tartani a távolságot. Három perccel a vége előtt aztán, olyan dolog történt, amire az egész mérkőzést tekintve, nem mindenki fogadott volna. Mészáros 2+1-es akciójával 10 pontra csökkent a különbség, ekkor úgy tűnt megtört a hazai gárda. Ismét hazai időkérés és sorrendezés, ami újfent sikeres volt, mert két jó tripla hazai részről, két elkapkodott támadás vendégoldalon és ismét az SZPA támadhatott a tovább jutásért. Ezt a támadást sikeresen fejezték be, míg a túloldalon nem sikerült pontot szerezni, így a Szent Pál Akadémia Cserpes Trudi csapata jutott a legjobb 4 közé.

 

Cikkünk megjelenésekor, már a 4-es döntő végeredménye is megvan. A 2017/18-as NB II-es bajnokság végeredménye:

  1. Budapest Honvéd U23
  2. Újpest MT
  3. Szent Pál Akadémia Cserpes Trudi
  4. MAFC-Martos

« Vissza az előző oldalra!


Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület - Magyar