Nyögvenyelős győzelem után főpróba az egyetemi bajnokságban.

2017. november 28., 10:38
Jakubovics Dórit kérdezgettük a két mérkőzés között.

 

Kicsit nyögvenyelős lett a MAFC mérkőzés, de a győzelmet nem kell megmagyarázni. Gratulálok!

A saját dolgunkat nehezítettük meg, de végül meglett a győzelem. Köszönjük!

 

Ilyen kemény mérkőzésre számítottatok az elejétől kezdve, vagy kicsit megnyugtatott Titeket a MAFC mérkőzés előtti helyezése?

Mint minden mérkőzésnek, ennek is úgy indultunk neki, hogy bármi lehet, ami be is igazolódott, hiszen nem mondhatjuk egy sima mérkőzésnek. Mint említettem feljebb, a saját dolgunkat nehezítettük meg, az egyszerűbb megoldások helyett inkább a bonyolultabb dolgokat választottuk.

 

5 mérkőzés után 4-1-el álltok a tabella 2. helyén. Számítottál ilyen szezonkezdetre?

Személy szerint nem. :D Lehet, pesszimista vagyok, de én egy jó középmezőnyt jósoltam magunknak, hiszen tudtuk, hogy nem lesz olyan erős keretünk, mint tavaly, tudtuk azt is, hogy sok mindenki dolgozik és tanul a kosár mellett, így nehezebb összeegyeztetni az edzéseket, de szerencsére kijelenthetem, hogy ezt sikerült teljes mértékben megoldania mindenkinek. DE, hogy ne csak a „rossz” dolgokról beszéljek, nagyon örülök, hogy ilyen helyezéssel állunk és természetesen azon leszünk, hogy ezt a szezon végéig meg is tartsuk.

 

Sok idő nincs a pihenésre. Hétfőn finomhangolás, holnap irány Győr. Idén 3-szorra játszotok ellenük, tudnak újat mutatni, van különbség az egyetemi és az ANB-s csapatuk között?

Kicsit másabb kerettel rendelkeznek, mint az NB1/B-s csapat, de nem mondanám gyengébbnek a keretüket. Nagyjából már ismerjük őket, tudjuk, kinek, mi az erőssége illetve gyengesége, utóbbit kihasználva fókuszálunk a meccsre.

 

Neked biztos nem, hisz évekig játszottál ott. Milyen érzés lesz játszani ellenük?

Mindig fura érzés a volt csapattársaim - szerintem kijelenthetem, a barátaim - ellen játszani, de mint tudjuk a pályán nincs barátság, ez a mostani mérkőzésen sem lesz másképpen.

Mit gondolsz, mi kell a SZoESE sikerhez?

Mindenképpen a védekezésen lesz a hangsúly és azon, hogy a jobbik dobószázalékunkat vigyük el. Viccet félretéve, nem engedhetjük meg magunknak, hogy úgy dobjunk, mint a Hepp-kupás mérkőzésen. Mindent meg fogunk tenni, hogy a második egyetemi mérkőzésünket is behúzzuk!


« Vissza az előző oldalra!


Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület - Magyar