Nyugat-Dunántúli Régió Sport XXI. Mezei futóverseny

2016. május 03., 16:46
A Magyar Atlétikai Szövetség felkérésére A Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület rendezhette a Sport XXI. mezeifutó versenyt Szombathelyen az U 11 és az U13-as korosztály részére.

A versenypálya Szombathely „Zöld Szívé”-ben, a Uszodával szemben lévő füves terülten lett kijelölve. Ez az a terület, ahol néhány évvel ezelőtt már válogató versenyt is rendezett a SZoESE az abban az évben esedékes Mezeifutó Európa Bajnokságra. A finom domborzatú, jól belátható, szépen előkészített pályán a gyerekek már a pályabejárás során is élvezettel sétáltak, futkároztak. Impozáns rajtkapu és szemre is tetszetős kiszalagozás tette a környezetet igazi profi versenypályává.

Három megyéből, Győr – Moson – Sopron, Zala és Vas megyéből érkeztek csapatok, összesen 193 versenyző.

Először az U11-es korosztály rajtolt. A 96 fiúból és leányból álló mezőny a kb. 700 m-es pályán kettő kört teljesített.

A Sportiskola mögött a SZoESE (185helyezési ponttal) ( Bene Noel, Juhász-Tóth Eszter, Árvai Csongor, Katavics Lili, Szalai Kristóf, Tamási Eszter, Kolman Klaudia, Lakics Leila), a Győri AC (195), a ZAC (220), a Sopron (294) és a Dobó SE (344) csapatait.

Egyéniben a rutinos Bene Noel (SZoESE) a célegyenesben előzte meg az addig magabiztosan vezető , szintén többszörös Csótó győztes Czeczeli Bendét (Gotthárd Jenő Ált Isk.) és a második helyen futó Kovács Ádámot (Dobó SE).

A leányoknál –együtt futva a fiúkkal – Juhász Tóth Eszter (SZoESE) győzött, és még az abszolút sorrendben is a harmadik helyre hajrázta föl magát. Mögötte Berger Júlia (Győri AC) és Katavics Lili (SZoESE) ért még föl a dobogóra.

Az U13-as korosztálynak már három köre volt. Először a lányok futottak (51 fő

 A csapatversenyben a SZoESE ( 194 hp.) az ötödik helyen végzett.

A Jelen lévő Kámán Ferenc (MASZ országos koordinátor ) és Farkas Roland (MASZ regionális koordinátor elismeréssel szóltak a rendezésről és fölajánlották a rendezés jogát a SZoESE-nek az elkövetkező évekre is.

A programot a NYME SEK Sporttudományi Intézetének szakemberei és hallgatói bonyolították le sportszakmai gyakorlatként.

A pályaberendezést Dr. Koltai Miklós csapata végezte, a versenyközpontot Hurtik Péter és Süle Szilvia vezette.

A SZoESE sikeresen szerepelt versenyzőinek edzői szintén sportszakos hallgatóink: Szabó Thomka Hanna (jobbról a negyedik, Farkas Dóra (jobbról a második), valamint Kívés Blanka (jobbról az első) és Süle Szilvia (jobbról az ötödik).

Az egyéni és a csapat érmeket dr. Gál László a SZoESE örökös tiszteletbeli elnöke és Kámán Ferenc adták át.

A célbaérkezéskor –a SZoESE versenyein már megszokott módon – valamennyi versenyző zamatos magyar almát kapott, a végén pedig egyedi MASZ matricát.

Galéria

szerző: Kívés István


« Vissza az előző oldalra!


Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület - Magyar