Rangadó előtt Földesi Marciék!

2018. március 19., 08:52
A fővárosba látogatnak a SZoESE férfi kosárlabdázói.

 

Az alapszakasz vége felé közeledtek, már csak két mérkőzés van hátra. Eddig azt kaptad a bajnokságtól, amit vártál?

Már a szezon kezdete előtt lehetett arra számítani, hogy az egyre növekvő színvonalú egyetemi bajnokság küzdelmei még inkább kiéleződnek, és minden egyes győzelemért keményen meg kell dolgozni. Ez tökéletesen be is igazolódott, egyik együttest sem lehet félvállról venni, legyen az a tabella első, vagy második felében. Aki figyelemmel követi a bajnokságot az tudja, hogy rengeteg jóképességű játékos pattogtat a csapatokban, így ez számomra nem okozott meglepetést, azt kaptam, amit vártam.

 

Az eddig 12 lejátszott bajnokin a csapat is azt hozta, amit vártál Tőlük?

Jelenleg első helyen állunk a pontvadászatban, így joggal mondhatom, hogy eddig jó úton haladunk a kitűzött céljaink megvalósítása felé. Nem lennék sportoló, ha ennyivel megelégednék, természetesen még bőven van hova fejlődünk egyénileg és csapatszinten egyaránt. Volt pár mérkőzés, amin döcögött a védekezésünk, nem találtuk meg a tökéletes rotációt, illetve nem kellő koncentrációval mentünk fel a pályára. Gondolok itt akár a fájó soproni, vagy pesti vereségre. Ezeket ki kell javítanunk a jövőt illetően és akkor csak a saját gátaink szabhatnak akadályt.

 

10 győzelem és 2 vereség áll a nevetek mellett, mégsem biztos még az első hely…

Igen, még bármi megtörténhet, és annak ellenkezője is. Ez mutatja a bajnokság erősségét, és adja a kosárlabda szépségét, hogy pár pontnak, és egy-két győzelemnek óriási jelentősége lehet a végelszámolásnál. Azonban az alapszakasz elsőség csak egy dolog, sok okos ember megmondta már, az igazi bajnokság a rájátszásban kezdődik. Ott születnek az igazi hősök.

 

Igazi rangadó vár Rátok ma az Alkotás utcában. A TF csapata vendégeként léptek pályára.

A két csapat rivalizálása régmúltra tekint vissza, rengeteg kemény ütközetet vívtunk már egymás ellen, így sok újat már nem tudunk egymásnak mutatni. Többek számára pikáns lesz a párharc, hiszen van, aki az előző években az ellenfelet erősítette, ez számukra minden bizonnyal egy plusz motiváció. Jól ismerjük egymást a pályán, és pályán kívülről egyaránt, barátok vagyunk, így biztos, hogy egy sportszerű, a végletekig kiélezett mérkőzést fogunk vívni.

 

A hosszúhétvége miatt egy-két edzés kimaradt, terem gondok miatt. Úgy érzed jól sikerült a felkészülés?

Úgy készültünk erre a bajnokira, mint az összes többire, igaz, az ünnepnap miatt kiesett egy nap, de ezt egy pörgős vasárnapi edzéssel bepótoltuk. Jól sikerült a felkészülés, szerencsére mindenki egészséges és hadra fogható.

 

Szokták puffogtatni, hogy „ez csak egy meccs a sok közül”. Ti is így gondoltok a holnapi mérkőzésre, hogy játszunk egy jót, egy jó csapat ellen?

Ez valóban egy mérkőzés a sok közül, nem ma fog eldőlni a bajnokság sorsa. Ettől függetlenül nyerni szeretnénk, és győzni utazunk a fővárosba. Mi már megmutattuk, hogy le tudjuk győzni őket, most rajtuk a sor. Ha így lesz, emelt fővel fogunk gratulálni a srácoknak, és dolgozunk tovább, kijavítjuk a hibákat.

 

Végezetül, mit vársz a mai mérkőzéstől?

A mérkőzéssel szembeni elvárásaimnál fontosabb az, hogy a saját csapattársaimtól azt szeretném látni, hogy mindenki maximális odaadással és odafigyeléssel küzdjön a pályán egymásért, bíztassa a másikat, és tegyen meg minden tőle telhetőt. Ez természetesen rám is vonatkozik. Ha ez így lesz, és még nyerni is tudunk, akkor boldogan fogjuk kortyolni a meccs utáni izotóniás italunkat.


« Vissza az előző oldalra!


Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület - Magyar