Sajnálatos vereség Veszprémben.

2018. március 16., 15:43
Nem sikerült jól az utóbbi mérkőzés Nagy Jenniferék számára.

 

Egy hét alatt két meglepetést is okoztatok. Sajnos a tegnapi egy nem várt vereség volt a Veszprém csapata ellen. Mi történt?

Az első szettben még fej-fej mellett haladtunk, viszont a végén mi maradtunk alul. Az ellenfél 2 szettes előnyre tett szert, majd a szünetben elhatároztuk, hogy innentől meg kell fordítanunk a meccset. A 3. szettben sikerült teljes mértékben a saját játékunkra koncentrálni, viszont a koncentráció az utolsó szettre már elfogyott. A játékunk végig feszült volt, látva, hogy az eredmény nem nekünk kedvez. Egy kötelező győzelmet kellett volna hoznunk, ennek ellenére mégsem sikerült.

 

Amíg a pécsi győzelmet bravúrként éltétek meg, addig a Veszprém elleni mérkőzésre úgy készültetek, mintha zsebben lenne. Éreztél ilyen mentalitást a csapaton?

A mérkőzés előtt kihangsúlyoztuk a lányokkal, hogy nem szabad úgy felmenni a pályára, mintha már megnyertük volna a meccset. A korábbiakban is megtörtént már, hogy az ilyen mentalitás miatt nehezítettük meg a saját dolgunk egy-egy meccs alkalmával. A saját hibáink miatt vesztettük el a mértkőzést.

 

Különösen azért is lehet fájó ez a vereség, mert lecsúsztatok a hőn áhított dobogós helyről. Milyen a hangulat most a csapatnál?

A meccs után eléggé levert volt a hangulat a csapatnál, mindenkit megviselt a vereség. A hétfői edzés alkalmával viszont megbeszéltük a továbbiakat, és probálunk a következő meccsekhez pozitívabban hozzáállni.

 

A következő mérkőzéseteket a közvetlen rivális Kaposvár csapata ellen játszátok. Igazi rangadóra van kilátás.

A hétvégét követően, a csapat minden egyes tagja remélhetőleg meg fog tenni mindent a győzelem elérése érdekében. Megfelelő odafigyeléssel és lelkesedéssel begyüjthetnénk a 3 pontot.


« Vissza az előző oldalra!


Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület - Magyar