"Sikerre éhes a csapat"

2017. november 19., 10:32
Németh Erzsébet csak a pálya mellől segíthet.

Sikeres heteken vagytok túl. 2 győzelem zsinórban, közte egy szombathelyi rangadóval. Rátaláltatok a győztes útra?

Remélem, hogy erről a pozitív útról nem térünk le és elmondhatjuk már végre, hogy megtaláltuk önmagunkat és a saját játékunkat játszuk és sikeresek leszünk benne továbbra is.

 

Sajnos a győzelmekért eélg súlyos árat fizettetek. A Haladás elleni mérkőzésen elég komoly sérülést szenvedtél. Pontosan mi történt?

Egy támadó ütés után rosszul érkeztem a talajra és kiugrott a térdkalácsom, majd vissza. Nagy fájdalmat éreztem, de közben a szívem is vérzett, hogy tudtam, egy ilyen sérülés után nem hogy a rangadót ott kell hagynom, de az elkövetkező meccseken sem szerepelhetek. Megnyúltak a szalagjaim, de szerencsére el nem szakadtak. (Legalábbis a kórházban ezt az információt kaptam...)

 

Mennyire komoly a sérülés. Hány hetes kényszer szünet vár Rád?

A kórházban, első körben minimum 6 hét távollétet mondtak. Ha addig minden rendben lesz a gyógyulás során, akkor sem ugorhatok be egyből a pálya közepére, hiszen gyógytorna és lassú visszaszoktatás vár majd rám. Igyekszem mindent megtenni, hogy minél előbb rendbe jöjjön a térdem, de ez számomra nagyon messzinek tűnik, ugyanis maga a séta is mankóval még csak épp hogy megy.

 

A tegnapi edzésen pedig Kiss Laura sérült le. Elég komoly vérveszteség, így a vasárnapi meccs előtt. Róla, mit lehet tudni?

Az edzésen nem vettem részt, de edzés után rögtön értesültem a bajról. Nagyon sajnáltam a történteket. Bízom benne, hogy nem súlyos a sérülés, és a vasárnapi mérkőzésen részt tud venni, de ami a legfontosabb, az a testi épség. Remélem, hétvégéig meggyógyul és meccs közben sem történik semmi, ami súlyosbítaná a jelenlegi sérülését.

 

Mire számítasz, így a Balatonfüred elleni mérkőzésen? 

Egy nagyon jó hangulatú mérkőzésre számítok, természetesen győzelemmel zárva, de persze ez nem lesz egyszerű dolog, hiszen a füredi csapat magasság- és tapasztalatfölényben lesz. Nagyon fogok szorítani a lányoknak. Ha fejben rendben lesznek, akkor bármire képesek lehetnek. Sajnálom, hogy én nem vehetek részt a küzdelemben, de szurkolóként mindenképp szeretnék jelen lenni a mérkőzésen. Próbálom kívülről is bíztatni a lányokat! Hajrá SzoESE! :D


« Vissza az előző oldalra!


Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület - Magyar