TAO támogatás - Sikeres évadot zártak a SZoESE férfi és női kosarai

2015. szeptember 01., 20:38
Kiemelkedő tanévet zártak a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület férfi és női kosárlabdázói.

Mindkét nemben a Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság képezte a 2014/2015. évi program alapját. A férfi együttes az egyetemisták erős bajnokságában az előző év megismétlésére készült, melyben a Nyugati csoport élén fejezte be a küzdelmeket. Az ismétlés sikerült. A döntőbe jutásért vívott páros mérkőzést sikerrel abszolválta a csapat a szegedi egyetemisták ellen. A SZoESE megpályázta a férfi és női négyes döntő rendezési jogát, melyet 2015. május 10-12 között nagy sikerrel bonyolított le. A rendkívül színvonalas döntőn a SZoESE férfi együttese országos bajnoki címet szerzett. Ennek jogán részt vehetett a csapat a szlovéniai Koperben rendezett Egyetemi Európa Bajnokságon, ahol az élvonalbeli játékosokkal teletűzdelt mezőnyben a 12. helyezést érte el. A férfi szakosztály csapatot indított a Vas megyei bajnokságban is.

A SZoESE kosárlabda női szakosztálya a 2013/2014. évadban csak az egyetemi versenyeken szerepelt. A jó beiskolázás és a Szombathelyi Sportiskolával kötött megállapodás tette lehetővé, hogy az egyetemisták bajnokságán kívül a női Amatőr NB I-ben is szerepeljenek a szombathelyi női kosarasok. Az ANB I-ben újoncként szerepelő együttes bravúrosan szerepelt és a bajnokság alapszakaszából a legjobb nyolc közé verekedte magát. A megszerzett 8. hely a szervezettséget, a jó szakmai munkát és a biztató jövőt jelenti. Az egyetemi csapatunk a Nemzeti Egyetemi Kosárlabda Bajnokság Nyugati csoportjában a 3. helyet szerezte meg a szombathelyi csapat. A négyes (szombathelyi) döntőbe jutásért vívott páros mérkőzésen - a debreceni egyetemisták ellen - egyetlen ponttal maradt alul lelkes és szimpatikus csapatunk. A helyosztók során biztosan szerezték meg az 5. helyet.

Az új bajnoki évadot erős bizakodással várják a SZoESE kosarasai: az előző bajnoki év kifejezetten pozitív tapasztalatait erősítheti a jól sikerült felvételi. A nagy létszámú sportszakra felvett hallgató között jelentős létszámban és minőségben található kosaras múlttal rendelkező lány és fiú. Az Elnökség támogatja, hogy az előző évi 2 férfi és 2 női csapat mellett a férfi NB II-ben is szerepeljen SZoESE együttes az országos bajnokságban.

Az MKOSZ által engedélyezett TAO támogatás, a Savaria Egyetemi Központ bázisintézményi lehetőségei és az egyesületet támogatók nyugodt évadot biztosítottak a SZoESE kosarasainak. Remélhetőleg így lesz ez a 2015/2016. bajnoki évadban.

 

A SZoESE sportfejlesztési Programja ITT olvasható.

Az MKOSZ határozata ITT olvasható.


« Vissza az előző oldalra!


Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület - Magyar