Új elnökség a SZoESE élén!

2016. március 08., 21:50
Megtartotta éves közgyűlését a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület.
A közgyűlés apropója nem csak az éves beszámoló, a következő éves tervezés, hanem a törvényi előírásoknak megfelelő alapszabály módosítás és az elnökségi tisztújítás volt.
 
A gyűlést megtisztelte többek között Koczka Tibor Szombathely MJV alpolgármestere, Dr. Németh István rektorhelyettes és Pintér Zsolt Campus igazgató is.
 
Dr. Polgár Tibor elnök úr szakmai-, Dr. Gál László ügyvezető elnök úr gazdasági beszámolója, majd jövő éves tervezése után, Bíróné dr. Ilics Katalin ismertette az SE gazdasági helyzetét. Ezek után Hurtik Péter bemutatta az új alapszabályt, melyet a közgyűlés tagja egyöntetűen elfogadtak.
 
Ezt kővetően került sor az új elnökség megválasztására, mely a következő képen alakult:
Dr. Polgár Tibor maradt az egyesület elnöke. Hurtik Péter János lett az új ügyvezető elnök, miután Dr. Gál László jelezte, hogy ő nem kívánja tovább betölteni ezt a posztot. Az egyesület új hallgatói képviselői: Szabó-Thomka Hanna, Tánczos Balázs és Kovács Attila lett, illetve új tag Göczi István is, míg Kéri Pétert és Kívés Istvánt, valamint Gál Lászlót újra megválasztotta a közgyűlés. Az ellenőrző bizottság tagjai Bíróné dr. Ilics Katalin elnök, Kocsis Csabáné és Horváth Mónika lettek.
 
Sok sikert kívánunk jövőbeli munkájukhoz, a régi tagoknak pedig köszönjük eddigi munkájukat!
 
A Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület idén díjazta azon kiváló versenyzőit, akik a jövőben máshol folytatják pályafutásukat. Díjat vehetett át: Gusztafik Lilla, Erdősi Gréta, Molnár Zita és Tóth Dávid.
 
Az Egyesület egy-egy díjjal mondott köszönetet Major Sándor eddigi szponzori támogatásának, Károly Frigyes leköszönő elnökségi tag tevékenységéért és Dr. Gál László ügyvezető elnök felbecsülhetetlen munkájáért.
 
A közgyűlés tagjainak éves munkáját az elnökség egy fogadással köszönte meg.

« Vissza az előző oldalra!


Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület - Magyar