ÚJABB NAGY ARÁNYÚ GYŐZELEM AZ NB II-BEN!

2017. november 26., 11:41
SZOESE-Kaposvári ZKK 96-53 (27-20; 23-16; 23-16; 23-17)

 

A jó erőkből álló kaposvári csapatot fogadta a SZOESE. Bár a tabella közepén foglal helyet a vendég csapat ennek ellenére nem lehetett fél vállról venni a korábban NB I A csoportot megjárt játékosokat is felvonultató csapatot.
A hazai játékosok ennek megfelelően kemény és pontos védekezéssel kezdték a meccset. Szerzett labdákból és lepattanókból könnyű kosarakat szerezve már az első negyed végére közel 20 pont volt a hazai előny.
A második negyedben sem változott a játék képe és bár egy szerencsétlen szituáció után Perák Denis vérző szemmel sétált le a pályáról, ennek ellenére sikerült növelni a szombathelyi előnyt. Kerek 30 pontos vezetés birtokában nyugodtan várhatta a második félidőt a hazai csapat.
Talán a nagy arányú vezetés miatt de a harmadik negyed elején több könnyű kosarat szerezhettek a vendégek. Kéri Péter időkéréssel igyekezett rendezni a sorokat és ez sikerült is. Mészáros Máté ekkor 1 perc alatt dobott 3 triplájával már közel 40 pont volt a SZOESE előnye. Minden hazai játékos pályára lépett és mindenki hozzá tudott tenni a csapat teljesítményéhez.
Végül megérdemelten győzött 43 ponttal a hazai csapat.

 

SZoESE: TÓTH D. 11/3; MÉSZÁROS M. 24/9; FÖLDESI M. 17/3; KARAGITY M. 19/3; Perák D. 2;

Cs.: Kerekes G. 6; Gábor M. 2; Vicze K. 3/3; Szabó B. 7/3; Balogh R. -; Láng M. 3/3; Kauzál S. 2; 
Edző: Kéri Péter

A Kaposvári ZKK legjobb dobói: Mihalics Z. 15; Déri B. 15/3


« Vissza az előző oldalra!


Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület - Magyar