Újabb nagy győzelem az NB II.-ben

2017. december 12., 08:55
Földesi Marcell értékelte a mérkőzést.

 

Nehéz meccsnek indult, de egy percig nem forgott veszélyben a győzelmetek. Ilyen sima mérkőzésre számítottatok?

Azt hiszem a csapattársaim nevében is mondhatom, hogy sokkal keményebb meccsre számítottunk, azonban több hiányzó is volt a ZKK csapatában, ami megkönnyítette a dolgunkat.

 

63 kapott pont és 105 dobott. Mondhatjuk, élesek voltatatok elől és hátul is?

Végig koncentráltunk védekezésben, aminek köszönhetően rengeteg könnyű kosarat szereztünk, így nem volt kérdéses hogy átlépjük a 100 pontos határt.

 

Az ellenfél többféle védekezést is kipróbált, de jól tudtatok reagálni ezekre. Kéri Péter jól felkészített Titeket az ilyen szituációkra?

Többször is próbálkoztak zónavédekezéssel, ám ezt inkább azért tették, mert egy az egyben nem igazán sikerült tartaniuk minket. Edzésen rengeteget gyakorlunk különböző védekezési szisztémák ellen, így egyáltalán nem okozott gondod ez a szituáció.

 

Sőt Ti is többféle védekezési és támadási taktikát kipróbáltatok. Mi ennek az oka?

Mindig próbálunk a keményebb és élesebb mérkőzésekre készülni, erre a legjobb megoldás, ha mérkőzéshelyzetekben „teszteljük” az új dolgokat.

 

Milyen érzés volt régi csapattársak, barátok ellen játszani?

Mindig különös érzés gyerekkori barátokkal találkozni ellenfélként, ilyenkor mindig jobban ég az emberben a bizonyítási vágy, de ezt is tudni kell kezelni, az évek során már hozzászoktam.

 

Jövő héten ismét egy zalaegerszegi csapat érkezik, méghozzá a jó erökből álló Ricsillát fogadjátok. Mire számítasz?

Mindenképp győzelemre számítok, hazai pályán mindenki ellen esélyesebbek vagyunk ebben a bajnokságban!


« Vissza az előző oldalra!


Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület - Magyar