Újabb rangadó jön az ANB kosárlabda bajnokságban!

2017. november 18., 09:46
Jakubovics Dórit az esélyekről kérdeztük.

 

Kedden még Pécsett játszottatok parázs meccset, holnap egy újabb rangadó vár Rátok a BEAC ellen. Fel vagytok készülve erre a terhelésre?

Nyugodtan kijelenthetem, hogy jó formában vagyunk és talán ez a sorozatterhelés nem fog ki rajtunk. A nyári alapozás érződik rajtunk, hogy edzőnk Szabó László felkészített minket arra, hogy kis túlzással, de háromnaponta mérkőzéseket fogunk játszani és ezt a terhelést bírjuk. 

 

Mondhatjuk az utóbbi hetekben extázisban játszik a csapat. Tatabánya, majd a Pécs csapatát is sikerült két vállra fektetnetek. Mi áll a sikeresség mögött?

Ez teljes mértékben így van, teljes extázis van úrrá a csapaton, minden meccsre úgy készülünk fel, hogy bármi lehet, de természetesen minden meccset meg szeretnénk nyerni. A sikerességünk idén mindenféleképpen abban rejlik, hogy végre tényleg egy csapat vagyunk. Mindig bíztatjuk egymást, legfőképpen mikor eljön a harmadik negyedbeli mumusunk az a bizonyos hullámvölgy. Ilyenkor mindenki olyan plusz energiákat mozgósít meg, hogy az valami hihetetlen és nem leszúrjuk a másikat, hanem az adott állapotból próbáljuk kirángatni. A másik nagyon fontos dolog, ami talán a tavalyi szezonunkban kevésbé, sőt szinte soha nem sikerült, hogy már a meccs elejétől egy agresszív védekezést és támadást produkálunk, ami sokszor meg is lepi ellenfeleinket, hiszen nem ez volt az elmúlt években a megszokott tőlünk.

 

Felkészül a BEAC csapata? Viccet félretéve mennyi időtök maradt regenerálódni és felkészülni a szombati meccsre?

Igazából sok időnk nem volt, hiszen kedden Pécsre utaztunk, ott egy kiélezett meccsen győztesként hagytuk el a pályát, majd szerdán pihenőnapot tartottunk és csütörtöktől edzettünk és készültünk a szombati, majd a jövő hétfői TF elleni mérkőzésre.

 

A 2. helyezett csapatot fogadjátok. Igazi rangadó lesz. Ti is így készültök?

Ezek a mérkőzések mindig nagy rangadónak számítanak, hiszen a 2. helyezett játszik a 3. helyezettel, mi is így indulunk neki és persze úgy, hogy győzni szeretnénk!!

 

A hazai pálya Veletek van. Mi az, amivel még a BEAC fölé tudtok kerekedni?

Ha ugyan olyan koncentráltan és agresszívan megyünk neki a meccsnek, mint az eddigieknek, akkor talán meglephetjük a BEAC-ot, de az aznapi dobóformánktól is függni fog, ki fog nyerni. Erős csapat a BEAC, de nem lehetetlen megverni őket. 


« Vissza az előző oldalra!


Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület - Magyar