Újra az NB II-ben a kézilabdások - TAO segítséggel

2015. szeptember 01., 20:33
Remekül sikerült a 2014/2015. idény a Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület férfi kézilabdásainak.

Három éve kezdődött építkezés célja, hogy újra NB-s csapata legyen a SZoESE-nek. Az utánpótlás csapatok szorgos munkája tette lehetővé, hogy már a most záruló idényben - terven felül - U 20-as korosztályú, egyetemi hallgatókat és a legjobb fiatalokat ötvöző csapatunk a Somogy megyei Kézilabda Szövetség által szervezett összevont megyei/regionális bajnokságban (Somogy, Zala, Vas megyei csapatokkal) szerepelhetett, ahol a 2. helyet szerezte meg. A helyezés és a teljesítmény jogán szerepelhet a csapat a 2015/2016. évi NB II. Észak-nyugati csoportjában.

Az U 14-es korosztály remekül helytállt a régiós bajnokságban (Tóth László csoport), melyben a rendkívül erős mezőny első felében szerepelt az alapszakaszban, majd a régió bajnoka címért folyó  rájátszásban a 3. helyet szerezték meg. Ennek értékét növeli, hogy két legeredményesebb játékosunk a Füredi Kézilabda Akadémiára igazolt át a bajnokság folyamán. A csoport hozzáállása és fejlődése elismerésre méltó. Skoda Bence edzőnek és Ludvig József szakosztályvezetőnek a serdülőkor minden gondjával meg kellett küzdenie. A korosztályba tartozók döntő többsége "kiöregedett az U 14-ből. Az új bajnoki évadban az NB II. juniorban kapnak szerepet, játéklehetőséget.

Az U 12-es korosztályú csoportunk a Gotthárd Iskola bázisán szerveződött, edzőjük az iskola testnevelő tanára. Ez év tanulsága, hogy a merítést más iskolákra is ki kell terjeszteni, mert megfelelő edzéslétszám ellenére a mérkőzéseken való részvételi hajlandóság gondokat okozott év közben.

Összegezve megállapítható, hogy a SZoESE férfi kézilabda szakosztálya teljesítette, sőt túlteljesítette vállalását. A tervezettnél hamarabb eljutott a felnőtt NB II indulási lehetőségéhez, mellyel élni kíván.

A SZoESE sportfejlesztési Programja ITT olvasható.

Az MKSZ határozata ITT olvasható.


« Vissza az előző oldalra!


Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület - Magyar