Vereség a szomszédvári rangadón!

2017. november 22., 08:25
A soproni mérkőzésről Földesi Marcellt kérdeztük.

 

Második mérkőzés idegenben második vereség. Lehet párhuzam?

Igen, lehet párhuzam hiszen a vereség ténye mellett, mindkét mérkőzésről hiányzott első számú irányítónk és játékmesterünk Tóth Dávid Zoltán, akinek hiányát ezek szerint nem tudja elviselni a csapat.

 

Első félidőben még 33 ponton tudtátok tartani a SMAFC csapatát, ám végül 81 pontot szereztek. Kijött a fáradtság?

Fáradtságról egyáltalán nem beszélhetünk hiszen volt időnk pihenni a mérkőzés előtt. A SMAFC második félidőre feljavuló támadójátékával sajnos nem tudtunk mit kezdeni, se egy védekezésváltást vagy egy agresszívabb letámadást nem próbáltunk meg, amit az ellenfél könyörtelenül kihasznált.

 

Mi a véleményed a tegnapi mérkőzésről?

Véleményem szerint egy nyerhető mérkőzést vesztettünk el hiszen 3 negyeden keresztül kontrolláltuk a mérkőzést, és mélyebb rotációs lehetőségünk is volt, amit ezek szerint rosszul használtunk ki. Így nemhogy az ellenfél játékosai fáradtak el a mérkőzés végére, hanem mi zavarodtunk meg teljesen a záró etapban, amihez hozzájárultak a sorozatos játékvezetői tévedések is.

 

3-2-vel álltok az egyetemi bajnokság nyugati csoportjában. Hogy értékeled az eddig látottakat?

Sokkal jobb szezonkezdetről álmodtam, de hosszú még a bajnokság március-április tájékán kell csúcsformában lenni, és a mi átalakuló csapatunknak lehet, hogy szüksége van az efféle korai ”pofonokra”.

 

Szombaton NB2-es, hétfőn Egyetemi rangadó vár Rátok. Mit kell kijavítani, hogy számotokra kedvező eredmény szülessen?

Az elmúlt mérkőzésekhez képest meg kell próbálnunk sokkal jobb százalékkal kihasználni a helyzeteinket gondolok itt elsősorban a távoli dobásokra, és fel kell javulnia a védekezésünknek is, hiszen az ilyen kiélezett mérkőzéseket nem a jó támadással hanem magabiztos védekezéssel lehet megnyerni.


« Vissza az előző oldalra!


Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület - Magyar