Verhetetlen a SZoESE négyese!

2019. október 02., 14:28
Versenycsúccsal - 2 óra 18 perc 35 másodperc - nyert a SZoESE négyfős váltója a Spart Budapest Maraton Stafétán!

 

A Spar Budapest Maraton Fesztivál és a Magyar Atlétikai Szövetség rendezte meg a Maratonifutó Országos Bajnokságot. Sportszakmai szempontból ez a fő versenyszám, hisz a versenyidőszak végének közeledtével, talán a legnívósabb versenynek is nevezhetjük a futók körében. A SZoESE hosszútáv futói mindenesetre nagyon készültek a budapesti megmérettetésre. A verseny fesztivál része pedig annak a közel 30 ezer embernek szólt, akik a program két napján valamilyen formában teljesítettek valamekkora futótávot.

A helyszín az ELTE Lágymányosi Campus környezete – kiváló volt, mind szakmai, mind látvány szempontból. Egy maraton során a versenyzőknek jól esik, – legyen szó amatőr, vagy profi futóról – hogyha sok tájat látnak és a futás mellett más ingereket is kap a szervezetük.

A Maraton Stafétán minden évben rajthoz állnak a SZoESE hosszútávfutói. Eddig 2 győzelem és 2 második hely volt a mérlegük. A tavalyi győzelem után 2019-ben címvédőként érkeztek meg Horváth Gyuriék. A győzelem idén is a szombathelyi szemek előtt lebegett, ám Kívés István csapata emberségből is jelesre vizsgázott.

A Maratoni OB győzelemre kiemelkedő eséllyel pályázott a BEAC-ból Csere Gáspár, a Vasaból pedig Jenkei Péter. A BEAC is indított egy váltót, akik a favoritjukat segíthették, a vasasok pedig a fennálló régi barátság okán a szombathelyi fiúkhoz fordultak segítségért.

Az egyes váltótagok távjai: 9km; 12,4km; 8,3km; 12,5km, ez lehetőséget adott az edzőknek egy kis taktikázásra, ki fussa a hosszabb, illetve rövidebb távokat. A rajt után a SZoESE-ből Jacsev Samu kezdett, akit Kovács Attila váltott. Mindketten hozták a tervezett 69 perces félmaratoni iramot. Harmadikként jött Kívés Bendegúz, aki már kb. 250 m előnnyel indulhatott a BEAC váltója előtt, ahogy Jenkei Peti is ennyivel haladt már Csere előtt. Itt el is dőlt mindkét verseny sorsa, a BEAC-osok nem tudtak közelíteni. A SZoESE-nek a vége felé inkább hátrafele kellett nézegetnie, mert a gyengébben kezdő Adidas Runner’s váltó még tett egy kísérletet, hogy a SZoESE-t utolérje. Horváth Gyuri azonban olyan ellenállhatatlan erővel futott, hogy ennek az esélye hamar elszállt.

A váltó összes tagja remekül futott, így megérdemelten győzött a SZoESE négyese (Jacsev Sámuel, Horváth Attila, Kívés Bendegúz, Horváth György), akiknek az ideje: 2 óra 18 perc 35 másodperces versenycsúcs lett. Második helyen végzett az olimpikon, országos csúcstartó középtávfutó Kazi Tamást is a soraiban tudó adidas Runners Speed Squad 2 óra 21 perc 53 mp-el, míg a bronzérem a BEAC „A” csapatáé lett 2 óra 26 perc 16 mp-el. Utóbbiak az utolsó méterig próbálták segíteni csapattársukat az egyéni bajnoki cím megszerzésében. Egyéniben Jenkei Péter győzött 2:23:22-vel a másik nagy esélyes Csere Gáspár 2:26:21-es idővel lett második.

Kívés István, edző: Ma legyőzhetetlenek voltak a fiúk. Edzőként kicsit sajnálom, hogy nem volt szorosabb a verseny, mert akkor még jobb futásra sarkalltak volna minket ellenfeleink. Kintről úgy éreztem, hogy még 1 perc bent maradt a fiúk lábában, de összességében örülünk a címvédésnek!




« Vissza az előző oldalra!


Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület - Magyar