Versenyzőink az Őrségben!

2019. szeptember 29., 08:03
2019. szeptember 9-13, valamint szeptember 16-20. között került megrendezésre a már szokásosnak mondható tábor Tóth Enikő vezetésével!

 

Az első turnusban a sport- és rekreációszervező szakos hallgatók, a másodikban a testnevelő tanár szakosok vettek részt. Mindkét szakirány számára kötelező teljesíteni a tábort, ám a tábori oktatók próbálták élményekkel megtölteni ezt az 5-5 napot a hallgatók érdekében.

A turisztikai tábor az egyike az ELTE PPK Sporttudományi Intézet – Szombathely három kötelező táborának. A sí-, valamint a vízi táborral a hallgatók tanulmányainak későbbi felében találkoznak, míg a túrázásról, rekreációs lehetőségekről szóló 5 napot egyből tanulmányaik első félévében, gyakorlatilag első heteiben teljesítik.

A Szombathelyen és Őrimagyarósdon megrendezett tábor jó lehetőség az újdonsült hallgatóknak, hogy még jobban megismerjék egymást. A programok, szállások épp e szempont alapján lettek kiválasztva Tóth Enikő tanárnő által, akinek munkáját Némethné Sulyok Virág, Koszogovits Mihály, Lendvai Szabolcs és Tóth Dávid segítették.

A teljesség igénye nélkül itt végig olvashatjátok azokat a programokat, amikkel társaitok találkoztak:

Hétfő:

  • balesetvédelmi oktatás, táborvezetési ismeretek:8 óra
  • rekreációs programok
    • E-sport
    • Csapatépítő training
    • Biciklis akadályverseny
    • Íjászat
  • ebéd:12:30
  • rekreációs programok:
    • lovaglás
    • falmászás
  • vacsora: 18:00
  • szellemi vetélkedő: díszterem:18:30/45

Kedd:

  • reggeli: 8:30
  • buszérkezés:9:15
  • buszindulás:9:25/9:30
  • Bükfürdő: golfozás:10:00-12:00
  • ebéd:12:45
  • tájfutó előadás, tájfutás: 13:30 indulás a parkerdőbe
  • flagfootball:16:15

Szerda:

  • reggeli: 7:45
  • buszérkezés 8:15.
  • busszal indulás Szentgotthárdra:8:25/8:30
  • kerékpározás a Kétvölgy kilátóhoz:10:00/10:15
  • Pityerszer: Ebéd, 14:30
  • tárlatvezetés:15:00
  • vacsora 18:00
  • kürtöskalács sütés, szabad program:18:30

Csütörtök:

  • reggeli: 8:00
  • hidegcsomagkészítés
  • Indulás Őriszentpéterre kerékpárral:9:00
  • gyalogtúra:10:15
  • kerékpárral érkezés az ebéd helyszínére: Őrségi Ízek portája:15 óra/15:30
  • tökmagolaj sajtolás:17 óra
  • táncest

Péntek:

  • rekreációs programok: 8:30-10:30
    • Labdajátékok
    • Tai-chi oktatás
    • Táncoktatás
    • „Piromán cucc”
  • ebéd:11:30
  • Indulás kerékpárral Szentgotthárdra: 12:30

 

A programok szemezgetése közben feltűnhetett, hogy a hallgatóknak és természetesen az oktatóknak is komoly távokat kellett leküzdeniük. Az Őrség rengeteg szépségét, gasztronómiai élményt rejt, de ezekért legtöbbször meg kell küzdeni. A sportszakos hallgatók többsége versenyszerűen sportol, így egy – két emelkedőt leszámítva tudták teljesíteni a távokat.

Tanárnő nagy hangsúlyt fektetett arra, hogy az első éves hallgatók élményeket szerezzenek, valamint új, akár az egyetem elvégzése után hivatásként is fojtható rekreációs lehetőségekkel találkozzanak. Az egyes programok – lovaglás, golfozás, e-sport vetélkedő – folyamatosan elhangoztak elérhetőségek, illetve konkrét „útvonalak”, hogy mit kell tenni ahhoz, hogy valaki akár oktatként, edzőként el tudjon helyezkedni a szakmában.

A „rövidebb” időket igénybe vevő foglalkozások során a sport- és rekreációszervezők későbbi munkahelyeiken esetleg felhasználható ötleteket szerezhettek. A  testnevelő diplomáéért Szombathelyre jelentkező hallgatók pedig tábori helyszíneket, egy tábor szervezésének a rejtelmeit, nem látott elemeit tapasztalhatták meg. Természetesen a sok tekerés és látványosság mellett mindig jutott idő a pihenésre és az esti vacsorák utáni szabadprogramok során a hallgatók jobban megismerhették társaikat, akikkel több évig fognak együtt dolgozni.


« Vissza az előző oldalra!


Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület - Magyar