XXXI. CSÓTÓ CSÚCSFUTÁS SZOMBATHELY!

2018. október 26., 08:46
Jacsev Sámuel és Purgai Evelin az idei Csótó Bajnok!

 

Ragyogó napsütéses délutánon rendezte meg a Szombathelyi Egyetemi SE, A Szombathelyi Szabadidősport Szövetség és az ELTE SEK a 31. Csótó Csúcsfutást. Összesen 396 versenyző teljesítette a neki megfelelő távokat: az ovisok 450 m-t, az 1-2 osztályosok 950 m-t, mindenki más pedig az egész kört, 1415 m-t. Mindemellett szépszámú közönség is elkísérte, illetve biztatta a futókat.

Kívés István főrendező: Korábban a Főfutamok voltak a zárószámok. Néhány éve azonban áttettük, közvetlenül az Ovis futamok és az I. Kcs közé. Így a gyerekek láthatják, hogy hová lehet eljutni, milyen gyorsan lehet a Csótókört teljesíteni. Jó döntés volt, a kicsik lelkesen választottak maguknak „favoritokat” a nagyok közül, majd lelkes biztatással kísérték a befutókat. Idén Jacsev Sámuel – életében első, Purgai Evelyn pedig már a sokadik győzelmét aratta. A kicsik futamaiban is megmutatkozott a futás, a küzdelem minden szépsége. Voltak fölényes győzelmek és szoros hajrák. Köszönet az iskoláknak, hogy évről évre vállalják a gyerekek menedzselését, kollégáimnak pedig a mindig precíz munkavégzést. Remélem, hogy hallgatóink hasznosítani fogják az itt tanultakat. Most is mindenki kapott valamit. Volt gyönyörű és finom magyar alma, amit a spéci almaszeletelővel vágtunk hatfelé.”

Eredmények:

Összes résztvevő: 396 fő

 

táv: kb. 450 m

Kis és középső csoport

Fiú (összesen 15 fő): 1. Bonchis Damián – Mocorgó, 2. Kovács András  – Hétszínvirág, 3. Dömötör Márk – Hétszínvirág

Leány (összesen: 13 fő): 1. Takács Petra – Margaréta, 2. Sáray Júlia – Mesevár, 3. László Lorena - Mesevár

 

Nagycsoport

Fiú (összesen 41 fő): 1. Novák Bence– Mocorgó, 2. Mészáros Nándor – Hétszínvirág, 3. Csizmazia Ákos – Szűrcsapó

Vörös Rubina – Weöres

 

Óvodák közötti verseny: 1. Mesevár; 2. Napsugár; 3. Hétszínvirág, Mocorgó

 

táv: kb. 950 m

I. kcs.

Fiú (összesen 51 fő): 1. Hende Mátyás – Oladi; 2. Farkas Alexander – Oladi; 3. Krántz Barnabás – Bolyai

Csapat: 1. Bolyai A, 2. Bolyai B, 3. Oladi A

Leány (összesen 61 fő): 1. Kovács Léna – Bolyai, 2. Czóbel Dia – Bolyai, 3. Gergye Liliána – Kőszeg Balog

Csapat: 1. Bolyai A, 2. Oladi A, 3. Bolyai B

 

Táv: 1415,5 m

II. kcs.

Fiú (összesen: 42 fő):

I. futam: 1. Somfalvi Barna – Gothard – 5:14,0; 2. Hajdinák Mátyás – Bolyai – 5:18,6; 3. Szakály Zétény – Gothard – 5:27,9

Csapat: 1. Gothard A; 2.; Bolyai A; 3. Gothard B

Leány (összesen 36 fő): 1. Pápai Nerina – Kőszeg Balog – 5:12,2; 2. Németh Luca – Bolyai – 5:22,2; 3. Nagy Lotti – Gothard – 5:41,4

Csapat: 1. Gothard, 2. Bolyai, 3. Oladi

 

III. kcs.

Fiú (összesen 29 fő): 1. Babics Marcell – Gothard-SZoESE – 5:06,0; 2. Czeczeli Bende – Gothard-SZoESE – 5:13,9; 3. Árvay Csongor – Paragvári-SZoESE – 5:15,7

Csapat: 1. Reguly, 2. Dési

Leány (összesen 35 fő): 1. Juhász-Tóth Eszter – Zrínyi-SZoESE – 5:19,7; 2. Kaposi Fanni Laura – Bolyai-SZoESE – 5:27,6; 3. Kolman Klaudia – Brenner-SZoESE – 5:28,6

Csapat: 1. Brenner, 2. Bercsényi, 3. Dési

 

IV. kcs.

Fiú (összesen 9 fő): 1. Biácsi Milán – Bolyai – 4:42,9; 2. Wölfinger Erik – Kőszeg Balog – 4:49,9; 3. Varga Zétény – Bercsényi – 5:23,1

Csapat: 1. Reguly

Leány (összesen 14 fő): 1. Iker Natália – Kőszeg Balog – 5:01,4; 2. Róka Bora – Kőszeg Balog – 5:15,1; 3. Horváth Léna – Zrínyi-SZoESE – 5:28,8

Csapat: 1. Reguly

 

V. kcs.

Fiú (összesen 13 fő): 1. Szele Bálint – Waldorf – 4:40,7; 2. Balogh András – Savaria – 4:49,1; 3. Vidos Patrik – ÉFSZ – 4:49,8

Leány (összesen 3 fő): 1. Kiss Nóra – KDG-SZoESE –  5:41,0; 2. Pásti Fanni – HVSE – 5:45,4; 3. Hajós Karina – Bolyai-SZoESE – 5:46,7

 

VI. kcs.

Fiú (összesen 7 fő): 1. Szalay Levente – Waldorf – 4:20,6; 2. Molnár Marcell – Bolyai – 4:30,3; 3.  Molnár Péter – Kereskedelmi-HVSE – 4:45,7

Leány (összesen 1 fő): 1. Kiss Virág – KDG-SZoESE – 5:40,4;

 

V-VI. kcs. Csapat

Fiú: 1. ÉFSZ A, 2. Gépipari, 3.  ÉFSZ B

 

 

Abszolút

Férfi: 1. Jacsev Sámuel ELTE SZoESE 3:59,8  KÜLÖNDÍJ 2. Szalay Levente, 3. Molnár Marcell, 4. Szele Bálint, 5. Molnár Péter, 6. Balogh András

Női: 1. Purgai Evelin, ELTE SZoESE 4:51,5 KÜLÖNDÍJ  2. Gál Fanni, ELTE SZoESE– 4:54,2 KÜLÖNDÍJ  3. Csepeli Angéla, ELTE SZoESE 5:18,4 4. Woki Edina, Szentgotthárd 5. Kiss Virág,SZoESE 6. Kiss Nóra, SZoESE

Egyetemi egyéni:

Férfi: 1. Jacsev Sámuel

Női: 1. Purgai Evelin, 2. Gál Fanni, 3. Csepeli Angéla

Egyetemi csapat:

Női: 1. Purgai Evelin, 2. Gál Fanni, 3. Csepeli Angéla


« Vissza az előző oldalra!


Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület - Magyar