XXXIII. Tatai Minimaraton

2016. szeptember 19., 14:11
Két NYME SEK hallgató a dobogó tetején - Kovács Attila második helyezett

Harmincharmadik alkalommal rendezték meg a Tatai Minimaratont. Ez a verseny talán az utóbbi idők legrégebbi, változatlan néven jegyzett futóeseménye. Most is nagyon sok amatőr állt rajthoz, mellettük az elitet a nemzetközileg is jegyzett Tom Koetsenruijter, holland maratonifutó, az olimpikon Minczér Albert, több korosztályos országos bajnok, illetve dobodgós hosszútávfutó, valamint Koszár Zsolt és Kovács Attila.

A Synergy Fytness versenyzője irányította kezdettől fogva a versenyt, rajt cél győzelmet aratott. A holland versenyző megpróbált vele lépést tartani, de a táv második felében leszakadt és a Kovács Minczár duó bedarálta. Attila stabil egyenletes iramban haladt, mindkét vetélytársát leszakítva magabiztosan szerezte meg a második helyet Koetsenruijter előtt. Ezzel egyúttal a 20 év alatti kategória győzelme is az övé lett.

Zsolt II. éves Gépész, Attila pedig II. éves műszaki menedzser hallgató.

Eredmények:

Tatai Minimaraton 14 km

1. Koszár Zsolt Synergy Fytness                               43:16

2. Kovács Attila SZoESE                                            44:30

3. Tom Koetsenruijter, holland                                  44:57

4. Minczér Albert            VEDAC                               45:42

5. Nick Márton                 VEDAC                               46:24

6. Balázs Levente            Budaörs                            46:33


« Vissza az előző oldalra!


Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület - Magyar