Szobrászat, Rekreáció, Street Workout!

2019. szeptember 26., 14:25
Lelkes András Oroszországban járt!

Elolvasva a címet biztos felmerült Bennetek, mi lehet a közös pont, a kapocs e három tevékenységben. Mostani interjú alanyom, a nyáron Világbajnoki ezüstérmet szerző Lelkes András az, aki összefogja ezt a három, egymástól teljesen távolálló foglalkozást.

 

Szobrászatot tanultál a középiskolában az egyetemen mégis rekreációs szakos hallgató lettél? Nem éppen egy csapásirány, miért döntöttél a váltás mellett?

Sokszor megkaptam, megkapom mai napig ezt a kérdést. Tudom erős váltás, de annyira még sem, hadd magyarázzam el. Vizuális típus vagyok, ahogyan magam előtt látom a formát, amit meg kellene alkotni, és így vagyok a gyakorlatokkal is, magam elé képzelem a mozgást, amit megakarok tanulni. A vizualitásomnak köszönhetően viszonylag gyorsan elsajátítom a sportomban lévő mozdulatokat és könnyebben megértem a dolgok működését. A sok munka mellett ez is kellett ahhoz, hogy élvezem, amit csinálok és sikeres lehessek benne. Művész léleknek tartom magamat, imádok alkotni. Rajzolás, videóvágás, mintázás (szobrászkodás) mindig is közel állt hozzám. Az egyetemen, aki ismer, tudja, hogy sokáig nem tudok megülni, egy helyben maradni, így már talán érthető, miért szeretem a mozgás művészetét. A testtudat fejlesztése kis korom óta érdekel, ezért választottam a sport- és rekreációszervező szak, rekreációszervező szakirányát.

Érdekelne, hogy a szobrász végzettséget miért is választottad, mesélnél róla egy – két gondolatot!

A Szombathelyi Művészeti Gimnáziumban tanultam képzős szakon. Nagyon sok minden közül választhattunk, nagy kínálat, több műhely is volt: bútorműves, grafika, ötvös, mozgókép és animáció, textil, illetve a szobrász. Szobrászatra kerültem és nem bántam meg egy percig sem, sokat tanultam ott, hogyan formázzunk, illetve mintázzuk az anyagokat. Ott rengeteg szó elhangzott az emberi testről, szobrokról, formákról. Az itt hallottakat mind át tudtam vinni a mozgásba és fordítva. Ha megérted az emberi test mozdulatának működését, akkor azt át tudod vinni a mintázásba. Sokkal könnyebben tudsz majd dolgozni.

Szombathelyiként adott volt, hogy maradsz, és az ELTE PPK Sporttudományi Intézet – Szombathely padjaiban folytatod tanulmányaidat?

Teljes mértékig, bár bevallom gondolkoztam Pesten is, de ez volt a szimpatikus döntés.

Fiatalon a Kung Fu volt a kiinduló pont, miért tetszett meg a harcművészet ezen műfaja?

8. Osztályos voltam, amikor suli után haza értem és szüleim egy Kung Fu filmet néztek (IP Man). Csatlakoztam hozzájuk és nagyon megtetszett, amit láttam, teljesen lenyűgözött. Emlékszem, ami megragadott benne az, ahogy képes végrehajtani a benne szereplő mester a mozdulatokat… Na ott határoztam el hogy ez a képesség nekem is kell.

Kung – Fu és Street Workout. Elsőre teljesen ellentmondó mozgásformára gondolok, mégis Te azt hangsúlyozod, mennyi közös van bennük. Elmondanád ezt Nekünk!

A mozgás más, a képlet ugyan az. Mi is a Kung Fu lényege? "kemény munka és jelentős tanulással töltött idő árán megszerzett tudás, jártasság." tehát nem csak a harc és a verekedés ami élteti ezt a sportot. Szerintem a közös az., ahogyan megcsinálsz egy formagyakorlatot, ahogyan kijön egy lépés és azzal együtt jön, mondjuk egy ütés. A sportoló ezt többször összerakja, átgondolja és formálja… Hasonlóan működik a street workoutban is, legyen szó egy akrobatikus, vagy éppen statikus elemről. Ott is először átgondolod, mikor mit kell megmozgatni, illetve milyen izmokat kell igénybe venned a mozdulatok során . A lényeg a testtudat!

Veled készült interjúban –Andrist a felkészülés alatt a Vaol.hu is felkereste - már meséltél egy kicsit a „saját”, kerti pályádról. Milyen gépeket, eszközöket szereztetek be, építettek?

Nagyon egyszerű kis lebetonozható vaskomplexumra kell gondolni, ami egy majomlétrából, egy tolódzkó állványból és egy nyújtóból áll! Ezen szinte bármit megtudtam csinálni. Húzódzkodás, tolódzkodás, Lábemelés és ezek variációi.

+32, +48 és +105 kilogrammal végeztél húzódzkodást, tolódzkodást és guggolást. Kimondani is nehéz, képezelem végrehajtani milyen lehet…

Igazából ezek már az én szintemen minimális súlyok, de mivel erő állóképesség volt (az ismétlés számot kellett kimaxolni) így nehezebb a végrehajtás, nekünk, versenyzőknek is. Egy ismétléses maxxolasnál – a lehető legnagyobb súly megmozgatása a cél - ezeknek a súlyoknak jóval nagyobb százalékával dolgozok.

Sok munka van benne, de mégis mennyi? Heti hányszor, hány órát edzel?

Hat és fél éve edzek komolyabban. Ez mindig verseny felkészüléstől függ. Alapozó ciklusban heti 5 edzés is van, amiket nagyjából 2-3 órára tervezek meg. Az alapozás után heti 3-szor járok le konditerembe, vagy a szabadba. Ezek az edzések is 2-3 órát vesznek igénybe.

Hogy épül fel egy ilyen edzés? Milyen „szakaszai” vannak?

Fél óra bemelegítés utána 2 órás munkafazis majd a végén fél óra nyújtás.

Egyetemmel, magánélettel mennyire összeegyeztethető a street workout?

Megmutathatnám az órarendem és a heti rendemet is, de nem az lényeg. Mindig azt mondom, amit az ember igazán szeret, arra bármikor tud időt szánni. Nekem sikerül megoldani, hogy minden számomra fontos dologra legyen elég időm.

Főleg az VB felkészülés alatt…

Fizikai munka mellett igen csak nehéz volt fejlődni, de fáradtan is elmentem edzeni, nem tehettem meg, hogy kihagynom.

Milyen elvárásokkal, célkitűzéssel indultál ki a Feri Hegyi repülőtérre?

Hát sajnos a Feri hegynek sehogy sem, mert autóval mentünk


« Vissza az előző oldalra!


Szombathelyi Egyetemi Sportegyesület - Magyar